Ki kicsoda a csillaghajón?

Vágólapra másolva!
Az igazi trekik biztosan tisztában vannak Scotty, Uhura vagy Chekov személyiségével és háttértörténetével, de még ők sem biztos, hogy jól ismerik az Enterprise legénységét megformáló fiatal színészek eddigi történetét. Kis eligazítás, amiből kiderül, honnan pottyant a Star Trek-univerzumba Chris Pine, Zachary Quinto és a többi űrhajós.
Vágólapra másolva!

Chris Pine (James T. Kirk)
A Star Trek-ben:
Vérbeli lázadó, akit kirúgnak az Akadémiáról, de onnantól, hogy felszökik az Enterprise fedélzetére, már senki sem állíthatja meg.

Forrás: [origo]

A Star Trek előtt: A színészcsaládból származó, angol irodalomból diplomázott Pine tévésorozatok (Vészhelyzet, CSI, Őrangyal) epizódszerepei után - nyilván szabályosan szép ábrázatának köszönhetően - a romantikus vígjátékok műfajában kezdte filmes karrierjét. A Neveletlen hercegnő 2-ben először Anne Hathaway riválisa volt a trónért, aztán ennél több is lett, a Cserebere szerencsé-ben Lindsay Lohannel cserélt sorsot, a Vak-randi-ban pedig egy indián lányba szeretett bele. Azért más jellegű szerepet is kapott már: feltűnt a rossz emlékű Füstölgő ászok-ban és apjával szemben lázadó borászfiút formált meg a Bottle Shock-ban.

+ + +

Zachary Quinto (Spock)
A Star Trek-ben:
A kiemelkedően intelligens, racionális Spock félig vulkáni, félig ember. Christopher Pike után ő lesz az Enterprise kapitánya.

Forrás: [origo]

A Star Trek előtt: Quintónak egyértelműen a Star Trek a nagy kiugrási lehetőség: ez az első filmszerepe, eddig csak tévéfilmekben és sorozatokban játszott. A 24-rajongók emlékezhetnek rá a sorozat harmadik évadjából, amelyben egy Adam Kaufman nevű számítógépes szakértőt alakított, az utóbbi három évben pedig a Hősök-ben látható Sylar, a különleges beleérzési képességgel rendelkező sorozatgyilkos szerepében, aki azért gyilkol, hogy megszerezze mások különleges képességeit.

+ + +

Karl Urban (Dr. Leonard "Bones" McCoy)
A Star Trek-ben:
A legénység szarkasztikus orvosa.

Forrás: [origo]

A Star Trek előtt: Lehet, hogy ma már szívesen letagadná, de az új-zélandi Urban a Xéna-sorozatban kezdett. Ezután a The Price of Milk című, állítólag aranyos új-zélandi romantikus film főszerepe jött, ami után már nem váratott soká magára a nemzetközi karrier. A belépő a 2002-es A szellemhajó című akciófilm egyik mellékszerepe volt, ami már hozta magával a többit. A második és harmadik A Gyűrűk Ura-filmben az Éomer nevű harcost formálta meg, a Riddick: A sötétség krónikájá-ban Vaakót, Riddick ellenfelét játszotta, és még a Bourne-szériában is szerepet kapott: a második filmben Kirillt, a Jason Bourne életére törő orosz bérgyilkost alakította, akinek azonban csak Franka Potente figuráját sikerült eltennie láb alól.

+ + +

Zoe Saldana (Uhura)
A Star Trek-ben:
Lelkiismeretes, fegyelmezett tagja a legénységnek, afrikai származású.

Forrás: [origo]

A Star Trek előtt: Ellentétben a filmben szereplő fiúk többségével, Saldana sosem volt Star Trek-rajongó, és Abrams hívta el a szereplőválogatásra korábbi munkái alapján. Gyerekkorában balettet tanult, részben ennek köszönhetően kapta meg első fontosabb filmszerepét a Rivaldafényben című táncos filmben. Az Álmok útján-ban Britney Spears barátnője volt, A csajom apja ideges-ben pedig Ashton Kutcheré. Feltűnt a Nyolc tanú-ban és a Terminál-ban is, de legtöbben nyilván A Karib-tenger kalózai első részében látták, amelyben Anamariát, a vagány kalózlányt játszotta.

+ + +

Simon Pegg (Montgomery "Scotty" Scott)
A Star Trek-ben:
Skót mérnök, aki nem veti meg az italt.

Forrás: [origo]

A Star Trek előtt: Pegg a legénység legismertebb tagja, köszönhetően főleg az Edgar Wrighttal közösen írt szuper brit komédiáinak, a Haláli hullák hajnala című zombifilm-paródiának és a Vaskabátok-nak. Mostanában játszott a Fuss, dagi, fuss!-ban és a How to Lose Friends and Alienate People-ben is. Ő az egyetlen, akinek nem kellett szereplőválogatáson részt vennie: mivel már ismerték egymást a Mission: Impossible III-ból, Abrams egyszerűen felhívta, és megkérdezte tőle, volna-e kedve szerepelni a filmben. Ironikus, hogy pont a tizenegyedik Star Trek-filmben kapott szerepet, mert a két évadot megért Spaced című sorozatában Pegg Star Wars-fanatikus figurája kijelenti, hogy az élet alapvető tényei közé tartozik, hogy minden páratlan számú Star Trek-film gagyi.

+ + +

John Cho (Hikaru Sulu)
A Star Trek-ben:
A legénység japán-amerikai tagja.

Forrás: [origo]

A Star Trek előtt: A szívós komédiák rajongóinak nem kell bemutatnunk Chót: ő Harold a Harold & Kumar-filmekből, amelyek két főiskolás srác rengeteg marihuánával megspékelt idétlen kalandjait mesélik el hamburgerre vadászás közben, illetve a guantánamói fogolytáborban. Játszott még az Asszonysorsok Kínában című drámában is, és felbukkant különböző tévésorozatokban, köztük a rövidéletű, de nagyon szórakoztató Kitchen Confidential-ben, ami egy menő New York-i étterem viharos életét mutatta be.

+ + +

Anton Yelchin (Pavel Chekov)
A Star Trek-ben: A legénység orosz tagja.

Forrás: [origo]

A Star Trek előtt: Tízéves kora körül kezdte a színészkedést, aztán David Duchovny gyerekkori énjét alakította az Így nőttem fel-ben (House of D), de igazából a 2007-es Alpha Dog-ban tűnt ki, ahol nagyon aranyos volt a bajkeverő fiúk által elrabolt kissrác szerepében. Még ebben az évben kapott egy főszerepet is a Charlie Bartlett című tinifilmben, ahol a kissé zűrös címszereplőt alakította, aki a sulija gyógyszerdílere lesz. Úgy fest, idén menthetetlenül sztár lesz belőle: a Terminátor - Megváltás-ban (hazai bemutató: június 4.) még nagyobb szerepe lesz, mint a Star Trek-ben, a fiatal Kyle Reese-t, John Connor apját formálja meg.