Konzervatív az OTP kockázatvállalása

Vágólapra másolva!
Az OTP csoport konszolidált tőkemegfelelési mutatója 15 százalék feletti 2008 végén - közölte a pénzintézet, amelynek egy januárban hatályba lépett kormányrendelet miatt kellett közzétennie kockázatkezelési stratégiáját.
Vágólapra másolva!

Január elsején lépett hatályba az a kormányrendelet, amely szerint a bankok közgyűlését követő 15. napon közzé kell tenni a pénzintézet kockázatkezelési stratégiáját. Az OTP-nek már korábban is volt ilyen dokumentuma természetesen, de eddig ezt nem kellett publikálnia. Most először pénteken tette közzé a bank a kormányrendelet előírásai szerint ezt a stratégiát a BÉT honlapján. Az OTP hangsúlyozza: stratégiája "minden lényeges kockázati ágra, a banki tevékenységgel kapcsolatban felmerülő fő kockázattípusokra (hitelezési, működési, piaci, likviditási) kiterjed".

A kockázatkezelési stratégia "az OTP Bankot hagyományosan konzervatív hitelkockázat-vállalás jellemzi. Alapvető célja, hogy a stratégiai tervek a hozam és a kockázat egyensúlyban tartása mellett teljesüljenek" - közölte az OTP.

"Ennek megvalósítása érdekében független kockázatkezelési szervezetet, egységes és konzisztens kockázatkezelési rendszert épített ki. A bank olyan kockázatkezelési folyamatot működtet, amely a működési terület minden országában és csoport szinten is biztosítja a Bázeli egyezményeknek, a jogszabályoknak és a felügyeleti elvárásoknak való mindenkori megfelelést" - hangsúlyozza a bank.

A bankcsoport 2008 végére vonatkozó tőkemegfeleléssel kapcsolatos számításai a Magyar Számviteli Szabályok szerinti, nem auditált adatok alapján készültek. Az OTP csoport 2008. év végi konszolidált tőkemegfelelési mutatója 15,42 százalék volt. A szavatoló tőke összege 1091 milliárd forint, az összes kockázatot magában foglaló tőkekövetelmény pedig 566 milliárd forint volt.