Nincs még vége az Opelért vívott harcnak

Vágólapra másolva!
A német kormány nem szemelt ki még potenciális befektetőt az Opel társaságba. Ezt maga Karl-Theodor zu Guttenberg német gazdasági miniszter közölte péntek délután. Megjegyezte, hogy az Opelt európai vállalatként kell majd a befektetőnek fejlesztenie. A miniszter az érintett feleket további tárgyalásokra sürgette.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A General Motors (GM) németországi érdekeltségéért leginkább az olasz Fiat és a többségében kanadai, de részben osztrák járműipari alkatrészgyártó óriásvállalat, a Magna International birkózik.

Sergio Marchionne Fiat-főnök pénteken az Opel központjának székhelyét adó Hessen német tartomány kormányzójával tárgyalt, majd annak a tartománynak a kormányzóját kereste fel, ahol az Opel egyik nagy gyára van és mely egység bezárásának terve is szóba került.

A Fiat elsősorban egy nagy vállalati egység létrehozásában gondolkodik, amelynek tagja lenne az Opel, mint a GM európai részlege, de a GM latin-amerikai szervezete is, a Fiat mellett. Egy nagyvállalat, amelyik évi 6 millió autót gyártana.

A Magna is a hírek szerint egy többnemzetiségű vállalatóriásban gondolkodik. A német sajtó úgy tudja, hogy az Opelt és az orosz GAZ autógyárat egy tető alá hozná, és az új vállalkozásban az ő 20 százalékos részesedése mellett lenne az oroszoknak (a GAZ-nak és a Sberbanknak együtt) 30 százalékos része, de a GM-nek is maradna 40 százalék. Ez a csoport évi egymillió autót küldene piacra. A GAZ fő tulajdonosa azonban állítólag nem lát fantáziát az Opellel való közösködésben.