Vágólapra másolva!
Az Arsenal sokáig több színtéren is versenyben állt a végső győzelemért, ám végül mind az FA-kupában, mind a Bajnokok Ligájában elbukta az elődöntőt. A szurkolók egy része a mérkőzéseken leginkább a csapat togói támadóját, Emmanuel Adebayort bírálta, akinek játékán sokak szerint látszik, hogy hamarosan elhagyja a klubot.

A focista iránt leginkább az AC Milan érdeklődik, és távozásának valószínűségét az is alátámasztja, hogy Arsene Wenger állítólag máris az utódját keresi. Eddig elsősorban a parguayi Roque Santa Cruz leigazolása volt napirenden a Blackburn Roversből, az újabb hírek szerint azonban a Zenit Szankt-Petyerszburg csatára, Pavel Pogrebnyak is felkeltette az edző figyelmét.

Santa Cruzt nemigen lehetne 20 millió eurónál olcsóbban megszerezni, ráadásul őt a Manchester City is vinné, márpedig a manchesteriekkel az Arsenal anyagiakban aligha tud versenyezni. Az orosz futballista alkalmasint sokkal olcsóbb lenne, és a Zenittel Andrej Arsavin megszerzése óta jó kapcsolatot ápol az Arsenal. A januárban megvásárolt támadó is szívesen futballozna együtt korábbi csapattársával, aki az előző idényben az UEFA-kupában már bizonyította, hogy a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét.

További átigazolási hírek
A Bayern München az FC Porto román jobbhátvédjét, Cristian Sapunarut figyeli. A Hannover '96 érdeklődik a Paris Saint-Germain középpályása, Jérome Rothen iránt. A Wigan Athletic osztrák védője, Paul Scharner a Hamburger SV egyik kiszemeltje. A Toulouse balhátvédje, Jérémy Mathieu a Valenciába tart.

www.global-soccer.eu