Vágólapra másolva!
A mobiltelefonok, hordozható lejátszók, számítógépek, lapostévék hatalmas népszerűsége nyomán elvész a más területeken megtakarított energia. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a takarékosabb eszközök megvásárlására ösztönző programokban látja a megoldást.
Vágólapra másolva!

A párizsi szervezet prognózisai szerint 2030-ra a jelenlegi érték háromszorosára emelkedhet egy átlagos háztartás energiafogyasztása, amely magával vonzza a magasabb szén-dioxid-kibocsátást, amely az elektromos áram előállításával a legtöbb esetben együtt jár. Ugyanakkor az IEA elemzője, Paul Waide szerint lehetséges a mai szinten tartani az átlagos energiafogyasztást, ehhez azonban arra van szükség, hogy az otthonokban használatos eszközök a legfejlettebb technológiát használják, amelyek segítségével ellensúlyozni lehet a megnövekedett fogyasztást. A szakember beszámolt arról, már a jelenleg is elérhető technológiákkal is legalább 40 százalékkal lehetne mérsékelni a különböző elektronikai eszközök fogyasztását.

Ugyanakkor Waide úgy véli, a kormányzatok többsége egyelőre nem foglalkozik a problémával, melynek nyomán nem születtek olyan programok, amelyek az energiatakarékos modellek megvásárlására ösztönözné a vásárlókat. Sok esetben a megspórolt energia, és annak költsége egyetlen eszközt vizsgálva jelentéktelennek tűnik a vásárlók számára, azonban sok ilyen eszközzel már a számlát vizsgálva is jelentősebb mértékű spórolást lehet elérni - olvasható az IEA beszámolójában.

Ez utóbbiból az is kiderül, hogy a fejlett országokban, ahol korábban a hűtőgép, mosógép és hasonló eszközök fogyasztották a legtöbb áramot, ezek újabb, fejlettebb változatai azonban már jóval takarékosabban működnek elődeiknél. Ugyanakkor az így megspórolt energián behozott megtakarításokat a videojátékok, mobiltelefonok, számítógépek, széles sávú modemek, lapostévék növekvő arányú felhasználása lerontja.