A világ leggyorsabb lapkáját fejleszti a Fujitsu Japánban

Vágólapra másolva!
A japán Fujitsu bejelentette, hogy egy olyan nyolcmagos speciális lapka fejlesztésén munkálkodik, amely minden valószínűség szerint a világ leggyorsabb processzora lesz majd akkor, amikor elkészül, maga mögé utasítva az Intel cég hasonló termékét.
Vágólapra másolva!

A Venus kódnéven ismert lapka két és félszer nagyobb számítási teljesítménnyel bír, mint a jelenlegi csúcstartó chipek, másodpercenként 128 milliárd számítás elvégzésére képes - közölte a cég. A hivatalosan Sparc64 VIIIfx nevet viselő lapkát fejlett, 45 nanométeres gyártási technológiával fogják gyártani, ez teszi lehetővé, hogy végrehajtó egységet is a chipre zsúfoljanak, emellett az előd modellhez képest a lapka fogyasztását is a harmadára csökkenti - számolt be az AP hírügynökség.

A Venus szuperprocesszor pontos megjelenési idejéről egyelőre nem közölt információt a Fujitsu, a cég szóvivője szerint azonban a lapka premierjére még éveket kell várni.

Ugyanakkor a héten egy másik japán cég, az NEC azt jelentette be, hogy kiszáll abból a kormányzati támogatású projektből, amellyel Japán a nagy számítási teljesítményt biztosító szuperszámítógépek következő generációjának kifejlesztését célozza. A projektben komoly szerepet játszó társaság a csökkenő nyereségével, és a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzettel indokolja a döntését. Továbbra is részt vesz a fejlesztésben a Fujitsu, az AP beszámolója szerint pedig az új szuperszámítógép prototípusának építése 2010 márciusában kezdődhet meg, és várhatóan 2012-ig tart majd.