Adathalászok támadták meg a Facebookot

Vágólapra másolva!
Adathalászok támadták meg csütörtökön a világ legnépszerűbb közösségi oldalát, a Facebookot. A támadásnak áldozatul esett felhasználókat egyelőre letiltották az oldal adminisztrátorai.
Vágólapra másolva!

Az adathalászok néhány korábban megszerzett jelszót felhasználva kezdték el az üzenetek kiküldését. A levelek a Facebook dizájnjára a megtévesztésig hasonlító oldalakra vitték a gyanútlan áldozatokat, amelyek a jelszavuk megadására szólították fel a felhasználót. Barry Schnitt, a Facebook szóvivője nem árulta el, hogy pontosan hány felhasználói fiókba jutottak be a támadók.

A Facebook szóvivője szerint a támadók nagyobb mennyiségű azonosítót és jelszót szerettek volna összegyűjteni, hogy azokat később hagyományos spamelésre használják. Ha ez sikerül a bűnözőknek, úgy a közösségi oldalon is megjelenhettek volna a hamis gyógyszereket és luxuscikkeket reklámozó kéretlen üzenetek. Nem ez az első ilyen támadás az oldal ellen, két héttel ezelőtt is megpróbálták már átverni a facebookozókat az adathalászok.

Az e-mailnél is népszerűbb a Facebook

A közösségi hálózat azért is lehet jó célpont a kéretlen levelek millióit kiküldő spammereknek, mert a Nielsen márciusban publikált felmérése szerint több mára több időt töltenek a felhasználók a Facebookon és a hozzá hasonló oldalakon, mint az e-mailjeiket olvasva. A cég szerint ehhez hozzájárul a mobilinternet elterjedése is, a felhasználók szívesen pillantanak rá az épp zajló eseményekre mobiljuk böngészőjét használva. A hangsúlyok áthelyeződésének oka lehet - tették hozzá a vizsgálat eredményeit ismertető cikkek - az is, hogy az e-mail szolgáltatóknak nem sikerült teljesen legyőzni a kéretlen leveleket.

A kutatócég szerint a világ netezőinek kétharmada már használja a közösségi szolgáltatásokat, az oldalakon töltött idő pedig diamikusan növekszik. A tanulmány által Member Communitynek nevezett társas közösségi oldalakat a netezők 86 százaléka által használt keresés, a 85 százalék áltla látogatott hírportálok és a netezők majdnem háromnegyede által igénybevett PC-s szoftvereket tartalmazó gyűjtőoldalak találhatóak. A lista ötödik helyén pedig az email található, egy százalékkal lemaradva a közösségek mögött.