Vágólapra másolva!
Kétnapi gyengülést követően mérsékelt emelkedéssel indítottak hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók, elsősorban a pénzügyi papírok drágulásával. A nap folyamán csak szerény forgalom várható, mivel a New York-i és a londoni értéktőzsde is zárva tart.
Vágólapra másolva!

A kereskedés kezdetén a válogatott európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,3 százalékos növekedéssel 858,13 ponton állt. Az Allianz 1 százalékkal, a Banco Santander 0,4 százalékkal, a BNP Paribas 0,9 százalékkal erősödött.

Az építőanyag-gyártó Saint-Gobain több mint 2 százalékos veszteségen állt azokra az értesülésekre, hogy a cég 2 milliárd euró refinanszírozási hitelt akar felvenni.

Az amerikai DJIA határidős jegyzése 3 pont erősödést, a Nasdaq-é 5 pont növekedést jelzett. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 37 cent csökkenéssel 60,41 dolláron volt.