Egyre több a csaló bróker

Vágólapra másolva!
A tapasztalatok szerint a gazdasági válság felerősítette a negatív folyamatokat a pénzpiacokon, egyre több a bennfentes kereskedelem és az ügyfelek megbízásaiból adódó információk illegális felhasználása. A Morgan Stanley-nél egy hónapon belül hárman kaptak hatalmas pénzbírságot amiért az ügyfeleket megkárosítva értek el profitot, és a magyar felügyelet is úgy látja, hogy a nehéz idők miatt megszaporodtak a törvénytelenségek.
Vágólapra másolva!

Újra botrányoktól hangos a nyugati pénzvilág. A Morgan Stanley egykori vezető brókerére, Nilesh Shroff volt ügyvezető igazgatóra a napokban rótt ki súlyos pénzbírságot a londoni pénzügyi felügyelet (FSA). A hatóság úgynevezett "front-runninggal" - az ügyfelek megbízásainak ismeretében az alkusz, illetve a brókercég saját számlájára, saját hasznára kötött illegális üzletekkel - vádolta a sztárbrókert, aki egyébként több nagybank vezető posztján is dolgozott már.

A Morgan Stanley nem lepődhetett meg túlzottan, egy hónapon belül ugyanis az amerikai bank harmadik (volt) alkalmazottját sújtják bírsággal Londonban. Előbb egy olajkereskedőt, majd egy vagyonalapokkal foglalkozó brókert büntettek meg. Az utóbbi esetben a tőzsdeügynök 120 millió dollár értékű, félreárazott pozíciókat vett fel a tőzsdén, és emiatt maga a Morgan Stanley bank is 1,4 millió fontos bírságot kapott a Bloomberg hírügynökség értesülései szerint.

A múlt héten a Wall Street Journal (WSJ) arról számolt be, hogy öt személyt őrizetbe vettek bennfentes kereskedelem gyanújával az Egyesült Királyságban - ez idén már a második ilyen őrizetbe vétel, míg tavaly az egész év alatt összesen egy alkalommal került ilyenre sor.

Magyarországon sem ritka

A front-running ügyletek kritikus pontja, hogy be kell bizonyítani az ügyfelek megbízásai és a brókercégek, illetve a brókerek esetleges tranzakciói közötti összefüggést - a csalás ugyanis épp abból adódók, hogy a bróker az ügyféltől, a megbízás keretében kapott információkat használja fel a saját tranzakcióikor.

A törvénytisztelő magatartás azt követeli meg, hogy a bróker ne használja, illetve használhassa fel ezeket a bennfentes információkat, vagyis ne adja tovább őket, illetve ezeket ne vegye figyelembe, amikor saját magának üzletel. A bizonyítás természetesen nagyobb ügyletek esetén könnyebb, kisebbek esetében pedig jóval nehezebb, vagyis úgy fest, hogy az üzletkötők számára igazi veszély akkor van, ha nagyban játszanak - azaz a rizikó forrása végső soron a kapzsiság.

Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó egykori piaci szereplők szerint az ügyfelek megbízásai alapján történő saját számlás kereskedés ellenőrzése nagyon nehezen kivitelezhető, így elég naivnak kell lenni ahhoz, hogy azt feltételezzük, a kevésbé tisztességes brókerek nem használják fel az így nyert információkat saját ügyleteik nyereségessé tételére. Különösen igaz ez a mostanihoz nehéz piaci helyzetekben, amikor a kereskedőkön amúgy is nagy a nyomás a nagyobb veszteségek miatt.

Ezt támasztják alá a PSZÁF tapasztalatai is, a felügyelet szerint ugyanis a gazdasági válság felerősítette a negatív folyamatokat, így a front-running vagy az ahhoz hasonló esetek nálunk is sűrűbben fordulnak elő mostanában. A felügyelet két esetet emelt ki az elmúlt időszak bírságolásai közül. Az egyik az OTP-részvények shortolása volt a Budapesti Értéktőzsdén - itt Soros György alapja az OTP részvények esésére játszott tavaly októberben -, emiatt a magyar hatóság csaknem félmilliárd forintra büntette a magyar származású guru cégét.

A másik eset az állampapírpiacon történt, itt a PSZÁF piacfelügyeleti eljárást folytatott "piacbefolyásolás gyanújával". A felügyelet a jogszabályok megsértése miatt a londoni székhelyű HSBC Bank plc-t 80 millió forint felügyeleti bírsággal sújtotta. Az eset tavaly október 10-én történt, nagyjából akkor, amikor Sorosék az OTP ellen játszottak.

A tőzsde figyel, a felügyelet felderít

A front-running tevékenység Magyarországon is törvénybe ütközik, alkalmazása súlyos szankciókat von maga után - tájékoztatta az [origo]-t a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A nem megengedett piaci eszközök használatának kivizsgálása és szankcionálása a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladata.

A felügyelet e tevékenységének támogatására a BÉT piacfigyelő rendszert működtet, ami segít kiszűrni a szokatlan piaci ármozgásokat, üzletkötéseket. Ugyanakkor annak eldöntésében, hogy az így kiszűrt ügyletek valóban törvénybe ütköző tevékenységet takarnak-e, csak egy mélyebb vizsgálat segíthet. Éppen ezért, amennyiben a szokatlan ügyletek monitorozása során felvetődik a front-running gyanúja, úgy a BÉT ezekről tájékoztatja a felügyeletet. Az egyes esetek alapos kivizsgálása után a PSZÁF dönthet az esetleges szankciók alkalmazásáról.

Pénzügyi ombudsmant szeretne a PSZÁF

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) országgyűlési biztos intézményének felállítását szeretné a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban - jelentette be a héten Schiffer Péter, a felügyelet főigazgató-helyettese. Portálunknak Binder István sajtószóvivő elmondta, hogy a biztosi poszt létrehozását az is indokolja, hogy nagyon megnőtt a pénzügyi felügyelethez kerülő panaszok száma. Tavaly 7152 ügyfélpanasz érkezett, idén viszont a panaszok száma már most túllépte a 4800-at.

Binder István, a PSZÁF szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy a magyar felügyelet rendszeresen ellenőrzi a tőzsdei ügyleteket. Figyelik a tiltott árfolyam-befolyásolás és a bennfentes kereskedelem jeleit, és ha ilyet találnak, ők is bírságolnak. A szóvivő kifejtette, hogy a front-running összességében nem más, mint bennfentes információkkal való visszaélés, illetve az árfolyam tiltott módon való befolyásolása.

Az érdekösszeütközést tiltja a törvény

Magyarországon a befektetési vállalkozásokról szóló 2007. évi CXXXVIII. tv (Bszt.) rendelkezik a fenti kérdésről. A Bszt. szerint a befektetési vállalkozásoknak összeférhetetlenségi politikával kell rendelkezniük, és ebben kell lefektetni azokat a szabályokat, amelyek az ügyfél számára hátrányt jelentő érdek-összeütközések elkerülését, feltárását és kezelését biztosítják.

Az összeférhetetlenségi politikának meg kell jelölnie azokat a körülményeket, amelyek érdekkonfliktushoz vezethetnek, és tartalmaznia kell azokat a részletes eljárási szabályokat és intézkedéseket, amelyek ezek kezelését célozzák. A befektetési vállalkozásnak biztosítania kell, hogy a brókerek a lehető legnagyobb függetlenséget élvezve dolgozhassanak, és ennek érdekében szabályozza az alkalmazottak közötti információáramlást, illetve kizárja azon alkalmazottak javadalmazása közötti kapcsolatot, akik esetleg összejátszhatnak.

A Shroff-eset

Shroff 2007 decemberéig állt a Morgan Stanley alkalmazásában. a brókert most nemcsak 140 ezer fontra (221 ezer dollárra) bírságolták meg, hanem el is tiltották a brókerkedéstől Nagy-Britanniában, miután kiderült, hogy 2007-ben az ügyfelei megbízását ismerve vásárolt - saját bankja számlájára - részvényeket a tőzsdén. A Morgan Stanley-nél most megbukott ügynök 2007 folyamán hét, egymástól független esetben bonyolódott úgynevezett front-runningba, az FSA szerint ezzel mind a bank belső szabályzatát, mind pedig a felügyelet előírásait megsértette. A Bloomberg szerint Shroff esetében az történt, hogy az ügyfelek bizonyos részvények megvásárlását kérték tőle. Ám mielőtt ezt teljesítette volna, Shroff előbb a bank számlájára vásárolt papírokat, majd az emelkedő árfolyamok idején teljesítette a megbízók kérését. Mindez az FSA vizsgálata szerint az ügyfeleknek 98 ezer fontos kárt okozhatott - csak egyetlen egy tranzakció alkalmával.

Az ellenőrizhetőség szempontjából fontos, hogy a jogszabály kötelezi a vállalkozást arra, hogy nyilvántartást vezessen a saját számlás ügyletekről, az ügyfelekkel megkötött szerződésekről és az ügyfelek által adott megbízásokról is - ezáltal nyílik lehetőség arra, hogy fény derüljön az esetleges bennfentes tranzakciókra.

A brókercégek a sajátszámlás tevékenységeket is külön szabályozzák. A saját számlán kereskedő üzletkötő jellemzően nem teljesíthet ügyfélmegbízást, és a front-running csalások elkerülése érdekében azt is kikötik, hogy a kereskedők nem köthetnek ügyletet saját számlán az ügyfelek aktuális megbízásait figyelembe véve, amennyiben ez az ügyfél kárához vezetne, azaz a kereskedők nem kereskedhetnek saját számlán bennfentes információ felhasználásával.