Lapostévé fotósoknak a JVC-től

Vágólapra másolva!
A JVC legújabb lapos képernyős televízióját kimondottan fotósoknak szánja: a tévé színhelyesen, és nagy felbontásban tudja megjeleníteni a digitális fényképeket.
Vágólapra másolva!

A japán gyártó Xiview LT-42WX70-es LCD-tévéje 42 colos képátlójú, képfrissítési frekvenciája 120 hertz, azonban a fotózással komolyabban foglalkozók számára egyéb érdekességet is tartogat. A hagyományos modellekhez képest kibővített színteret képes megjeleníteni, mellyel képes lefedni a profi tükörreflexes fényképezőgépeken elterjedt Adobe RGB színtér 96 százalékát, illetve kompatibilis az sRGB szabvánnyal is.

A gyártó állítása szerint ennek köszönhetően jóval valósághűbb színeket lehet megtekinteni ezen a tévén, az alkalmazott jelfeldolgozó processzornak köszönhetően pedig a színátmenetek minősége is jelentősen javult. Ezen túlmenően a készülék menüjéből a szokásosnál precízebben lehet állítani a képmegjelenítés tulajdonságait, amelyeket különböző profilokba el is lehet menteni. A televízió 475-550 ezer forint körüli áron debütált a hazai boltokban.