Vágólapra másolva!

Gasquet szerint véletlenül került az italába kokain

Richard Gasquet francia teniszező továbbra is tagadja a kokainozás vádját. A párizsi rendőrségen azt vallotta, hogy még csak ki sem próbálta soha, és szerinte önhibáján kívül került az italába az anyag a mintavételt megelőző éjszaka.

A pályafutása során egyesben négy ATP-tornát nyerő játékos csütörtöki vallomásából a La Parisien című lap közölt pénteken részleteket. Ez alapján Gasquet úgy emlékszik, hogy március 27-én este, miután vállsérülés miatt kénytelen volt visszalépni a Key Biscane-i versenytől, elment egy helyi bárba, ahol később egy vendég mondta neki, hogy annál az asztalnál, amelyhez leült, korábban kokaint szívtak.

"A mintámban elenyészően kevés mennyiségű kokainra bukkantak. Utánanéztem, s kiderült, hogy az kevesebb mint egy tizede egy átlagos adagnak" - mondta a 22 éves sportoló. Gasquet a L'Equipe című sportlapnak is nyilatkozott, s kijelentette, hogy mindenképpen bebizonyítja ártatlanságát, és bírósági útra tereli az ügyet.

A kiváló teniszező játékjogát május elején határozatlan időre felfüggesztette a nemzetközi szövetség (ITF), mely május 11-én közölte, hogy az illetékes testület 60 napon belül elbírálja az ügyet. Gasquet a negyedik profi, aki pozitív kokaintesztet produkált. Karel Novacek és Mats Wilander az 1995-ös Roland Garroson, míg Martina Hingis a 2007-es wimbledoni tornán bukott meg a doppingtilalmi listán szereplő szer használata miatt.