Kisebb korrekció a pesti tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,78 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel 16 253,60 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt.
Vágólapra másolva!

A vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a BÉT-en az előző napi záráshoz képest. A Mol 15 forinttal, 0,11 százalékkal 13 520 forintra gyengült, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,50 százalékkal 3789 forintra erősödött, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,59 százalékkal 620 forintra csökkent, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 510 forinttal, 1,52 százalékkal 32 990 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 127 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17 400 forintra nőtt.

Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint az elmúlt két nap gyengülése még csak kis korrekciónak nevezhető, és a piac továbbra sem mutatja a régóta várt nagy esés jeleit. A kereskedő pozitívnak értékelte, hogy az OTP kivétel volt a legtöbb papírt érintő negatív korrekció alól - a bankpapír piacán nem volt érezhető eladói nyomás, és a részvény enyhe plusszal zárta a kereskedést.

A többi vezető részvény ugyan gyengült, de forgalmuk nem volt meggyőző, és a napi mélypontokról a zárásra följebb kapasztkodtak az árfolyamok - tett hozzá.