Vágólapra másolva!
Hátborzongató jelenet játszódott le a Roeselare-Antwerp belga futballmeccsen, a hazaiak jobbhátvédje, Anthony Van Loo ugyanis előzmények nélkül hirtelen összeesett a pályán az első félidő 43. percében. A társak és a csapat orvosai is egyből a segítségére siettek, úgy tűnt, nagy a baj, aztán a másodpercek óta eszméletlenül fekvő játékos teste összerezzent, mintha áramütés érte volna, majd Van Loo felült és később hordágyon vitték be az öltözőbe.

Az eset nem volt előzmény nélküli, a 20 éves Van Loo-nál ugyanis tavaly szívproblémákat diagnosztizáltak, de nem kellett abbahagynia a futballt, mivel egy szívritmus-szabályozókhoz hasonló kialakítású, ún. defibrillátor-készüléket ültettek be neki, így az orvosi szakértők és az UEFA illetékesei is rábólintottak a folytatásra.

Ez egy stopperóra méretű, a mellkas felső részébe, a bőr alá ültethető elektronikus eszköz, amely a nagyobb méretű defibrillátorok kicsinyített másának tekinthető.

Ez a készülék a vénákon keresztül bevezetett elektród vagy elektódok révén készteti összehúzódásra a szívizmot, de arra is képes, hogy nagyenergiájú sokkot adjon le, amivel újraindíthatja az éppen megállt szívet, és ezzel megakadályozhatja a hirtelen szívhalált.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=tKwjjV2fBy8069Mp


Van Loo hirtelen rángása is ennek a defibrillátornak köszönhető, amely újraindította a négy másodperce leállt szívet. Van Loo-t a meccs után kórházba kivizsgálásra vitték, arról egyelőre nem érkezett hír, hogy az ijesztő eset után folytatja-e profi pályafutását. Bár ez esetben teljesen mellékes lehet, de az ominózus meccset 4-2-re megnyerte a Roeselare, amely mind a három vetélytársát maga mögé utasította a playoff-rendszerű osztályozón.