Vágólapra másolva!
Emilio Butragueno megerősítette annak valószínűségét, hogy David Villa, az FC Valencia válogatott csatára a Real Madrid színeiben folytatja futballpályafutását.

A spanyol királyi klub egykori labdarúgója, aki jelenleg az intézményi kapcsolatok felelőse a blancóknál, a Telemadrid tévécsatornának nyilatkozott szombat este. Dicsérte a régi-új elnököt, Florentino Pérezt, s annak játékospolitikáját, így azt is, hogy a Real már megvette az olasz AC Milantól a brazil Kakát, a dél-amerikai ország válogatottjának karmesterét, akit úgy minősített, hogy "maga az elegancia", a Manchester Unitedtől érkező portugál klasszis futballistáról, Cristiano Ronaldóról pedig azt mondta, hogy "hiánytalan a tudása, és nagyon meghatározó ember lesz számunkra".

Arra a riporteri felvetésre, hogy miképpen fér meg majd két dudás egy csárdában, vagyis adott esetben Villa, az Európa-bajnok csatár és Raúl, a Real emblematikus csapatkapitánya, aki szintén támadó, Butragueno így felelt: "Raúl nagyon intelligens, és tudni fogja, hogyan kell segítenie klubját és csapatát."

Egy másik volt Real Madrid-játékos, Zinedine Zidane - aki momentán Pérez elnök főtanácsadója - további világsztár Madridba érkezésének eshetőségéről beszélt. A francia futballcsillag honfitársa, a jelenleg a német Bayern Münchenben játszó Franck Ribéry klubváltását szorgalmazta a Marca című madridi sportnapilap információja szerint, mondván, Ribérynek végleg a blancók együtteséhez kéne aláírnia, ami "nagyszerű lenne" mind a labdarúgó, mind a Real szempontjából.

"Valóban reménykedem benne, hogy hozzánk jön, nagy örömmel fogadnám őt" - nyilatkozta Zidane szombat este a francia RMC rádiónak.