Lejtmenetben kezdett Amerika

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A legutóbbi kereskedési napon, pénteken a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,32 százalékos erősödéssel 8770,92 ponton zárt. A technológiai részvényekkel telített Nasdaq Composite mutató 0,19 százalékot gyengülve 1858,80 pontra esett.

A hétfői New York-i nyitáskor a legfontosabb európai részvényindexek is negatív tartományban voltak. A frankfurti DAX-30 az ötezer pontos lélektani határ alá, 2 százalékkal 4968 pontra süllyedt, a londoni FTSE-100 1,7 százalékkal gyengült. Az euró 1,3852 dollárt ért, a Brent olaj határidős jegyzése 1,13 dolláros csökkenéssel 69,79 dolláron volt.

Jelentős csökkenéssel nyitott hétfőn a Wall Street: a New York-i tőzsde vezető DJIA indexe 1,29 százalékkal, a Nasdaq piac mutatója 1,18 százalékkal gyengült, főként annak hatására, hogy a dollár erősödése visszavetette az olaj és a nyersanyagok árát. A nyitás után nagyjából fél órával a DJIA 1,80 százalék, a Nasdaq 1,90 százalék veszteséget mutatott.