Senki nem támogatta a PM-et PSZÁF-ügyben

Vágólapra másolva!
Nem támogatta az Országgyűlés költségvetési bizottsága keddi ülésén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szervezeti átalakítását.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki képviselők mellett kormánypárti politikusok is előkészítetlennek és megalapozatlannak nevezték a gazdasági bizottság a PSZÁF felügyeleti tanácsának megszüntetésére vonatkozó javaslatát, így az indítványt egyetlen képviselő sem támogatta, a javaslatot 20 nem szavazat és 9 tartózkodás mellett utasították el.

A jelenlegi legalább három, legfeljebb öt tagból álló felügyeleti tanács helyett a miniszterelnök által javasolt és a köztársasági elnök által hat évre kinevezett személyre bízná a PSZÁF vezetését az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága.

A költségvetési bizottsági ülésen a Pénzügyminisztérium képviselője az indítvány támogatását azzal indokolta, hogy a tárca véleménye szerint operatívabb és gyorsabb reagálást tesz lehetővé az egy személyhez köthető felelősség és költséghatékonyabb is. A pénzügyi piacok várható alakulása is megköveteli az intenzív felügyeleti munkát - tette hozzá.

Molnár László (MSZP) szerint a PSZÁF átszervezésének előkésztésére nagyobb időt kellett volna fordítani, és a bizottságot is tájékoztatni kellett volna erről a szándékról. Azt javasolta: ha valóban szükség van a PSZÁF átszervezésére akkor arra az őszi időszakban térjenek ki, megfelelő előkészítés után.

Keller László (MSZP) is csatlakozott ehhez a véleményhez, és jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja a javaslatot. Úgy vélte, kiszolgáltatott helyzetbe hozták a képviselőket a javaslat előkészítetlen beterjesztésével.