Szinte nincs is szlovák infláció

Vágólapra másolva!
Májusban minden idők legalacsonyabb inflációs adatát jegyezték fel Szlovákiában, miután már az egymást követő nyolcadik hónapban csökkentek az árak. Az infláció mérséklődése egyebek mellett annak tulajdonítható, hogy a szlovák üzlettulajdonosok árleszállításokkal igyekeztek visszahódítani a Magyarországra és Lengyelországba átpártolt vásárlókat.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A fogyasztói árak mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek májusban áprilishoz képest az Európai Unió számítási metodikája szerint, és éves összevetésben is csak 1,1 százalékos volt a növekedés - tette közzé a statisztikai hivatal.

A mostani a legalacsonyabb ráta azóta, hogy a szlovák statisztikusok 2001-ben megkezdték az uniós módszerrel számolt fogyasztói árváltozás publikálását. Szlovákiában tavaly szeptember óta folyamatosan mérséklődik az infláció, és még az euró januári bevezetése sem lódított az árakon.

A szerény mértékű májusi növekedés az idény jellegű élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök drágulásával magyarázható.