Az elmúlt napok gyengélkedését korrigálja a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,41 pontos emelkedéssel, 15 295,58 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

Illés László, a Quaestor Zrt. elemzője szerint az enyhén optimista nemzetközi hangulat és az öt napja tartó gyengélkedés időszerű korrekciója miatt emelkedhet az index értéke a BÉT-en.

Hozzátette azonban, hogy jelentős erősödésre nem számít, és a további esést sem lehet kizárni. Napközben több külföldi makroadat is hatással lehet az árfolyam alakulásra, 10 órakor az Egyesült Királyságból érkező kiskereskedelmi, délután fél háromkor pedig az Egyesült Államokból várt munkanélküliségi, illetve a 16 órás feldolgozóipari számok adhatnak további irányt a kereskedésnek.

Az elemző szerint gyengülő árfolyamok mellett csütörtökön is érdemes figyelni a támaszokat, megtartják-e a részvények árát, vagy az eladói nyomás miatt átesnek ezeken a szinteken, ami további gyengüléssel járhat. Ilyen támasz az OTP-nél a 3300 és a 3165 forintos ár, a BUX esetében pedig a 15 ezer pont.

Kovács Krisztián, a Concorde Zrt. elemzője megjegyezte, a piacok "gyöngék", így az sem kizárható, hogy a régóta várt nagyobb gyengülési hullám indult el a napokban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 347,14 pontos, 2,22 százalékos csökkenéssel, 15 275,17 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,0 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.