Vágólapra másolva!
Bő egy hónappal a labdarúgó NB I rajtja előtt még nincs vezetőedzője a Diósgyőrnek. A felkészülés hétfőn kezdődött meg, a foglalkozásokat Benczés Miklós pályaedző irányítja.

A keret megmaradt játékosainak (pillanatnyilag 18-an vannak) a tréner hétfőn és kedden is két-két gyakorlást írt elő. Szerdán este pedig a csapat lejátssza idei első előkészületi mérkőzését, hazai környezetben fogadja a szlovák második vonalban szereplő Rimaszombat együttesét.

Továbbra is óriási problémát jelent a klubnál a sok tartozás, ebből a szempontból még a tavalyi esztendő sincs lezárva. Dlusztus Imre ügyvezető elkészítette a következő idényre vonatkozó költségvetési tervezetet, amely lényegesen kisebb összeggel kalkulál a korábbinál, ám Baranyi Sándor tulajdonos még ezt is csökkenteni szeretné.

A DVTK gyakorlatilag lemondott összes légiósáról, hiszen szinte mindenki távozott (Kamber, Stanic, Ahodikpe, Simic, Pelecaci, Bogunovic), illetve szabadlistán van (Milicic). Nincs már Diósgyőrött Tóth Mihály sem, és nem tudni, visszatér-e a kapus Drasko Vojinovic, a védő Despot Viskovic, illetve a középpályán, valamint a támadósorban bevethető japán Homma Kazuo. Egyelőre nem látogatja a foglalkozásokat a válogatott keretbe többször is meghívott kapus, Köteles László sem.

Valamennyi légiós azért távozott, mert a klub nem tudta rendezni a velük szemben felhalmozott tartozást. A külföldi játékosok lemondtak az őket megillető összegről (ez állítólag Djordje Kamber esetében meghaladta a három és fél millió forintot), ennek fejében szabadon máshová igazolhattak. Állítólag jelentkeztek érdeklődők, akik üzletrészt akarnak vásárolni a futballvállalkozásban, ám a tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre.

Orosz Lajos, Miskolc alpolgármestere június 16-án nyílt levélben fordult a DVTK tulajdonosaihoz, azt tudakolva, működik-e tovább a klub a jelenlegi formában, s mi a céljuk a csapattal?

Baranyi Sándor a boon.hu-nak hétfőn elmondta, a következő szezonban nem tudnak a korábbiakhoz hasonló összegű pénzt fektetni a diósgyőri labdarúgásba, így a cél a bennmaradás kivívása, a 9-13. hely elérése lehet. Az üzletember szerint jelenleg ennyi igény van a sportra, a focira Miskolcon. Baranyi a város alpolgármesterének szakmai meglátásait is szívesen fogadja.