Csaknem megfelezte az OTP célárát a Wood

Vágólapra másolva!
Csaknem megfelezte, 7100 forintról 3900-ra csökkentette a Wood & Company az OTP-re vonatkozó célárát, tartás ajánlását viszont fenntartotta - írja a Portfolio.hu. A Wood elemzői szerint a legnagyobb fenyegetést továbbra is az eszközminőség jelenti, eszközállományának jelentős része ugyanis a súlyos gazdasági problémákkal küszködő országokban van.
Vágólapra másolva!

Ukrajnában például várhatóan a céltartalék-fedezettség további emelésére kell számítani. Ennek ellenére a 15,2 százalékos tőkemegfelelési mutató alapján a magyar bank a régió egyik legjobban tőkésített pénzintézete, és ezt csak erősíti a Mollal lebonyolított részvénycsere, illetve az EBRD-s kölcsön. A Wood az elemzésben kiemeli ugyan, hogy hosszú távon lát potenciált az OTP papírjaiban, rövid távon azonban korrekcióra számít.

Áttekintve az elemzői palettát, a Bloomberg adatai alapján elmondható, a Morganek képezik a két végpontot. A legalacsonyabb 12 hónapos célár a Morgan Stanleyé még márciusból, azaz a gyorsjelentés előttről. A bank elemzői csupán 1500 forintra taksálják az OTP részvényét. A másik véglet, igaz, 15 hónapos célárral, a JP Morgan, amely 6200 forintra várja a papírt. A kettő között eléggé nagy a szórás, de az éves célárak (ideértve a gyorsjelentés előttieket is) 3400 forintos átlagát figyelembe véve az OTP-részvény most nagyjából ott van, ahol egy év múlva kellene lennie.