Vágólapra másolva!
A cseh Hamé július közepétől jogosult a Globus márkájú húsalapú konzervtermékek gyártására és forgalmazására - közölte a Globus.
Vágólapra másolva!

A Globus közleménye szerint úgy döntöttek, hogy a húsalapú konzervtermékeinél egy pályázat során átadják a Globus márkanevet a hozzájuk tartozó receptúrákkal együtt. A pályázat nyertese a cseh Hamé lett.

A Globus a korábbi összforgalmának 20 százalékát kitevő húsalapú konzervtermékek gyártásának befejezése után döntött úgy, hogy hét céget, köztük a legnagyobb magyar gyártókat hívja meg arra a pályázatra, amelyen az ezen termékeire vonatkozó márkajogokat értékesíti.

A döntés értelmében a Globus márkanevű húsalapú konzervtermékek, így a készételek, löncs- és vagdalthúsok, szendvicskrémek és pástétomok továbbra is elérhetőek lesznek - derül ki a közleményből. Az intézkedések nem érintik a Globus márkanév alatt forgalmazott különböző ételízesítőket és szószokat, amely termékcsoportokban a márkanév tulajdonosa az Unilever.

A Globus csoport a jövőben a termékpalettáján a két legnagyobb súlyú termékcsoportjára, a mélyfagyasztott és zöldségkonzerv termékeire kíván fókuszálni, amely területeken a Globus jelentős beruházásokat és fejlesztéseket hajtott végre korábban. A cég szándéka, hogy ezen két termékcsoport esetében megőrizze és növelje a cég belföldi és export pozícióit a jövőben is.

Múlt hét pénteken a cseh a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai lap azt közölte, hogy a Hamé élelmiszeripari csoport megvette a magyar Globus húsfeldolgozó részlegét. A tranzakció árát a felek közös megállapodás alapján nem közölték.

A Globus március közepén jelentette be, hogy átszervezi tevékenységét, és ennek keretében megszüntette a húskonzervek gyártását, egyebek mellett a gazdasági válság miatt kialakult romló gazdasági környezet, drasztikusan emelkedő költségek és a csökkenő kereslet miatt.

A Globus évi forgalma mintegy 20 millió euró, amiből a húsfeldolgozó részlegre nagyjából 20 százalék jut.

Az dél-morvaországi székhelyű Hamé csoportnak már működik Magyarországon leányvállalata, a Hamé Hungaria, amelynek a forgalma tavaly 11 százalékkal nőtt. Az értesülések szerint a Hamé ezzel a tranzakcióval megkétszerezheti vagy megháromszorozhatja magyarországi forgalmát.

A Hamé a legnagyobb cseh élelmiszeripari csoport. A holding fő része a Hamé részvénytársaság, amely 1992-ben a Biofruct Babice állami vállalat privatizációjából jött létre. A Hamé tavaly az izlandi Nordic Partners csoport tulajdonába került.

A Hamé tavaly rekord forgalmat bonyolított, több mint 5 milliárd euró értékben. Külföldön Magyarországon kívül Romániában, Oroszországban, Lengyelországban, Ukrajnában és Szlovákiában is van leányvállalata. Termékeit több mint harminc országba exportálja.