Csökkenéssel nyitott Nyugat-Európa

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Csökkenéssel nyitottak a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékkal 848,92 pontra esett azután, hogy az előző üzleti napot 2,4 százalékos emelkedéssel zárta. Az index tavaly 45 százalékkal csökkent, majd idén márciusban minden idők mélypontjára esett, azóta viszont több mint 30 százalékkal javult.

A legnagyobb vesztesek a csütörtöki kereskedés indulásakor bankok és olajipari cégek voltak. Az UBS részvényára például 2,8 százalékkal esett, a Total részvénye 0,7 százalékot vesztett értékéből. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, a FTSE-100 10 pont körüli csökkenéssel kezdett, és fél óra múlva 25,13 pontos csökkenéssel 4254,28 ponton állt. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 23 pont körüli csökkenéssel indult, és fél óra múlva 4791,01 ponton állt, 46 ponttal elmaradva szerdai záró értékétől. Párizsban a CAC-40 15 pont körüli eséssel nyitott, és fél óra múlva 3160,62 ponton, 21 pontos veszteségben volt.