Szennyezett lisztet talált a hatóság

Vágólapra másolva!
Élelmiszerbiztonsági vizsgálatok során fuzáriumgombával szennyezett lisztre bukkant a hatóság, és azonnal visszavonta a termékeket. Süth Miklós főállatorvos elmondta: egyszerre nagyon-nagyon sokat kell a szennyezett ételből enni ahhoz, hogy a tünetek - hányás, hasmenés - jelentkezzenek.
Vágólapra másolva!

Egy bajai székhelyű cég két, különböző fogyaszthatósági idejű egykilós durumlisztjét bevonták, mert a termékekben a fuzáriumgomba egyik toxinját találták meg az élelmiszerbiztonsági vizsgálatok során - közölte Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára szombaton.

A visszavont termékek gyártója a Diamant Malom International Kft. (Baja, Dózsa György út 61-63.). Az egyik liszt fogyaszthatósági ideje 2009.12.15., a másiké pedig 2009.11.28. A cég minden olyan termékét, amelyet ebből az alapanyagból készítettek, visszahívta a hatóság. Aki ilyen terméket vásárolt, és még nem használta fel, vigye vissza a vásárlás helyére, ahol ezeket a termékeket kötelesek visszavenni. A termékek bárhol lehetnek az országban, mert a gyártó nagykereskedőknek is forgalmazott - fogalmazott Süth Miklós.

A fuzáriumgomba egyik, a termékekben most fellelt toxinjának, a donnak (dezoxinivalenolnak) a fogyasztása csak nagy mennyiségben okoz gondot - hányást, hasmenést -, azonban a toxin hő (sütés-főzés) hatására elbomlik. Az eset kapcsán Süth Miklós elmondta: egy vállalkozó saját vizsgálata alapján jelentette a hatóságoknak, hogy az egyik, általa felhasznált liszt alapanyaga szennyezett.

A don határértéke 750 mikrogramm/kilogramm, de ez már egy százszoros biztonsági érték. Egy átlagos, 60 kilós embernek - ahogy Süth Miklós fogalmazott - egyszerre "nagyon-nagyon sokat" kellene a szennyezett ételből ennie ahhoz, hogy a tünetek jelentkezzenek. Hozzátette: a háziorvosok eddig nem jeleztek ilyen típusú, hányással, hasmenéssel járó betegeket. Az országos főállatorvos hozzátette: meg kell állapítani, hogy a gyártót terheli-e felelősség.