Halottak és sérültek egy kínai játékgyári verekedésben

Vágólapra másolva!
Munkások verekedtek össze a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban egy játékgyárban, az ujgurok és a többségi (han) kínaiak közti véres összetűzésben két ember meghalt, 118 megsérült.
Vágólapra másolva!

A Saokuan (Shaoguan) városban csütörtökön történt esetről csak a hét végén számoltak be a kínai hatóságok. A tájékoztatás szerint négyszáz rendőrt vezényeltek a helyszínre, hogy helyreállítsák a rendet. Sok sérültet kórházba szállítottak. A verekedésben megsebesült 118 ember állapota stabil, közülük 14-en azonban súlyosan megsérültek.

Kuangtung tartományban összpontosul a kínai kézművesipar, amelyet leginkább sújtott a világgazdasági válság. A recesszió eredményeképpen több ezer exportra termelő üzemet bezártak, mintegy húszmillió ember került az utcára.

Etnikai feszültségek vezettek a verekedéshez - közölte szombaton egy helyi illetékes Kínában. A China News Service szerint a Xuri Játékgyárban történt az eset.

A saokuani városi hatóságok szerint a gyárban dolgozó kínaiak (pontosabban a többségi han kínaiak) és a török nyelvcsaládba tartozót ujgurok - akik muszlim hitűek - között bontakozott ki konfliktus. Állítólag egy kínai lány belépett egy olyan hálóterembe, ahol ujgur munkások voltak. A munkások zaklatni kezdték a lányt, aki kiáltozni kezdett.