Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy látja, hogy a termelés csökkenése lassul és a pénzügyi körülmények javulnak, ezért a legközelebbi, őszi előrejelzés-sorozatában minden bizonnyal javítani fogja a világgazdaság növekedésére szóló jóslatait - mondta az IMF vezérigazgató-helyettese, Murilo Portugal csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A "Világgazdasági kilátások" tavaszi, áprilisi kiadásában az IMF 1,3 százalékos átlagos visszaesést valószínűsített a világgazdaságnak idénre, ez a legrosszabb lenne a második világháború óta. Korábban, június végén a Világbank 3 százalékra rontotta a világgazdaság idei átlagos visszaesésére szóló előrejelzését a tavasszal általa jósolt, 1,7 százalékos mínuszról.

"A világgazdaságban most kissé jobb a helyzet, mint áprilisban volt" - mondta Portugal újságíróknak Belgrádban, ahová a Szerb Nemzeti Bank megalapításának 125-ik évfordulójára érkezett. Hozzátette azonban: a javulás lassúbbnak ígérkezik Európában és azon belül a Balkánon is.

Szólt arról, hogy az IMF, valószínűleg augusztusban, hozzájárul majd a szerb államháztartási hiánycél 3 százalék fölé emeléséhez az áprilisban kötött, 2,9 milliárd eurós készenlétihitel-egyezmény keretében, és Bosznia számára talán már a jövő héten jóváhagyják a sokáig vitatott, 1,2 milliárd eurós keretet. A török hitelkérelem sorsáról nem nyilatkozott.

Az IMF-vezető elmondta azt is, hogy a nemzetközi pénzintézet a tavalyi év közepe óta 157 milliárd dollár hitelt osztott szét a világ országainak, tízszer annyit, mint 2007-ben, és közel kétszer többet annál a 86 milliárd dollárnál is, amelyet 1998-99-ben adott az akkori ázsiai fizetési válság kárvallottjainak.

A mostani szükségletek miatt a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa szerdán jóváhagyta, hogy a nemzetközi pénzintézet fennállása óta először kötvényt bocsásson ki. A kötvénykibocsátással az a cél, hogy növeljék az IMF rendelkezésére álló forrásokat a gazdasági világválság kezelésére.

A legnagyobb ipari és fejlődő országokat tömörítő G20 csoport április elején tartott csúcstalálkozóján a résztvevők megállapodtak abban, hogy együtt összesen 500 milliárd dollárral az addiginak a háromszorosára növelik a pénzintézet azonnal mozgósítható tőkekészletét. Több ország jelezte, hogy kötvényvásárlás révén járulna hozzá a források bővítéséhez. Eddig három ország érdeklődött: Kína 50 milliárd, Brazília és Oroszország egyaránt 10-10 milliárd dollár értékben vásárolna IMF-kötvényeket.