Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megkapta a Sport TV válaszát, melyben a csatorna élni kíván az NB I-es közvetítések opciós jogával. Ezt Kisteleki István MLSZ-elnök jelentette ki vasárnap az MTI-nek.

"Megkaptuk a Sport TV válaszát, melyben vállalta a Digi TV ajánlatát, sőt bizonyos szempontból még javított is rajta. Ettől kezdve már csak a formális döntést kell meghozni. Ez csak annyi, hogy az elnökség rábólint a Sport TV szerződésére" - mondta Kisteleki.

Az elnök egyúttal jelezte, megpróbálják csütörtökre összehívni a rendkívüli elnökségi ülést, hogy minél hamarabb pont kerüljön az ügy végére. Hozzátette, a Digi TV-nek nincs lehetősége emelni az ajánlatát.

Az MLSZ elnöksége múlt csütörtöki ülésén fogadta el a Digi TV NB I-es mérkőzésekre vonatkozó közvetítési ajánlatát, és a Sport TV úgy tarthatta meg a jogot, ha ugyanazokat a feltételeket vállalja. A labdarúgó-szövetség álláspontja szerint a Digi TV ajánlata, amelyet most vállalt a Sport TV, négyszer annyi bevételt eredményez a magyar futballnak, mint a jelenlegi szerződés, az összeg a 2010/11-es idényben akár az egymilliárd forintot is elérheti.