Vágólapra másolva!
Bor Barna bronzérmet szerzett a cselgáncsozók +100 kg-os súlycsoportjában, a belgrádi Universiade keddi versenynapján.

A magyar csapat tájékoztatása szerint Bor az elődöntőig szépen menetelt, ott kikapott japán ellenfelétől, majd győzött egy görög dzsúdós ellen.

A nőivízilabda-válogatott magabiztos játékkal bejutott a legjobb négy közé azzal, hogy a középdöntőben 15-3-ra nyert a házigazda szerb csapat ellen. Az elődöntőben az oroszokkal találkozik az együttes.

A magyar küldöttség eddig egy arany- és három bronzérmet szerzett. Győzött lólengésben Berki Krisztián, míg harmadik lett a párbajtőröző Szényi Péter, a férfi kardcsapat és most Bor Barna.