Válsághíradó: forintjavulás, tőzsdeplusz, újabb leépítések

Vágólapra másolva!
A hazai és a nemzetközi tőzsdék némi pluszban végeztek csütörtökön, ez azonban még nem jelenti azt, hogy véget ért a lejtmenet. A forint kisebb hullámzással ugyan, de erősödött csütörtökön. Magyarországon két nagyobb elbocsátást is bejelentettek ezen a napon. Pénteken kiderül, hogyan változtak az árak a magyar mezőgazdaságban - alighanem az áresés volt a jellemzőbb májusban. Hajnali válsághíradó.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken hozza nyilvánosságra a mezőgazdasági árak májusi alakulásáról szóló jelentését. Az adat elsősorban azért fontos, mert az élelmiszerárak mozgására lehet ebből következtetni. Áprilisban egyébként éves szinten 19,9 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak, így az év első öt hónapjában közel 28 százalékos volt az áresés.

Külföldön az Alcoa alumíniumipari óriás szerdán megjelent beszámolójával indult nemzetközi gyorsjelentési szezonban megjelenő újabb vállalati adatokra figyelnek majd a befektetők.

Nagy-Britanniában napvilágot lát a termelői árakról szóló statisztika, az Egyesült Államokban pedig a külkereskedelmi mérleg legfrissebb adatai ismertetik, illetve a Michigan Egyetem nyilvánosságra hozza konjunktúraindexét. A mutató befolyással lehet a piaci hangulatra, mert abból köveztetni lehet az amerikai gazdaság állapotára.

Mi történt csütörtökön?

Az amerikai, a nyugat-európai és a magyar tőzsdék is pluszban zártak, igaz, az OTP megint veszített.

A forint már reggel és délelőtt is erősödött csütörtökön, aztán egy átmeneti megingás után este ismét javult a magyar pénz, elsősorban amerikai hatásra.

150 év

Nem fellebbez Madoff, a 65 milliárd dollárt eltüntető szupercsaló az ellene hozott, 150 év börtönről szóló ítélettel szemben.

Százezer román cég szünetelteti a működését az úgynevezett átalányadó bevezetése miatt.

Nem amerikai a világ legnagyobb cége, a brit-holland Royal Dutch/Shell vette át a cégek között az elsőséget.

Magyarország: ellentmondásos hírek

Magyarország kevésbé kockázatos Kaliforniánál - ez derült ki az úgynevezett CDS-piacon csütörtökön.

Aszály és eső is csökkenti a gabonatermést - erről a gabonatermesztők panaszkodtak.

Százhúsz fős elbocsátást jelentett be egy Tolna megyei cég, és nyolcszáz embert tesz utcára a Denso is Magyarországon.

Adóforintokból védik a MÁV-ot a versenytől - erről az [origo] írt csütörtökön.

Harmadával esett a magyar import májusban - közölte a statisztikai hivatal.