Vevőre vár a diósgyőri kohászat

Vágólapra másolva!
A diósgyőri kohászat felszámolója mindent megtesz, hogy olyan vevőt találjon, aki tovább működtethetné a tavaly december óta álló gyártósorokat - hangsúlyozta Perpék Ildikó, a Ratisz Kft. felszámolóbiztosa hétfőn, a DAM 2004. Kft.-ben tartott munkásgyűlésen. 
Vágólapra másolva!

A még állományban, de lényegében felmondás alatt lévő több mint hétszáz diósgyőri kohász közül mintegy kétszázan voltak ott a cég irodaházánál, ahol a felszámolóbiztos tudatta velük: a felszámoló szervezet a bérgarancia alapból megigényelte és megkapta a dolgozók elmaradt májusi munkabérét, ezt mindenkinek átutalták a számlájára.

Ugyancsak ebből az alapból fedezik a júniusi munkabéreket, ezt 15 napon belül megkapják az alkalmazottak. Az alap terhére személyenként bruttó 925 ezer forint igényelhető, ami fedezi az elmaradt bérek mellett a felmondási időre járó bért, és a kollektív szerződést szerinti végkielégítést is.