Válsághíradó: erősebb a forint, újra 3300 fölött az OTP

Vágólapra másolva!
A kedvező nemzetközi hagulat miatt komoly erősödést mutatott kedden a budapesti börze, és a forint is jó erőben fejezte be a kereskedést. Az inflációs adat jobb lett a vártnál, a BKV tarifaemelést jelentett be, további orosz pénzek érkeztek a világ vezető közösségi oldalához, kiváló számokat tett közzé a Goldman Sachs, és hatalmas áfacsalást leplezett le az APEH. Hajnali válsághíradó.
Vágólapra másolva!

Szerdán reggel Japánban a kamatokról döntenek a jegybankárok, majd pedig a májusi ipari termelés felülvizsgált adatait hozzák nyílvánosságra Magyarországon.

Csehországban a termekői árakról, az Egyesült Királyságban pedig a munkanélküliség alakulásáról közölnek statisztikát. Megismerhetjük az eurózóna végleges júniusi inflációs számát és az amerikai fogyasztói árindexet is.

Erősödött a forint, remekelt a tőzsde

A javuló befektetői hangulat függvényében erősödött a forint a bankközi devizapiacon kedden. Az eurót délután négy órakor 275,19 forinton jegyezték, szinte a reggeli 275,19 forinttal megegyező árfolyamon, szemben a hétfő délutáni 278,25 forinttal. Az árfolyam nap közben valamivel 276 felett és 275 közelében járt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 544,44 pontos, 3,68 százalékos emelkedéssel, 15 358,18 ponton zárt kedden. A Mol 5,23 százalékkal 12 270 forintra drágult, az OTP részvények ára 4,57 százalékkal 3315 forintra nőtt.

Csak minimális emelkedéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók kedden annak ellenére, hogy a vártnál kedvezőbb negyedéves eredményről számolt be egyebek között a Goldman Sachs.

Vártnál jobb inflációs adat

Júniusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1 százalékos volt, 2008. júniushoz viszonyítva az árak 3,7 százalékal növekedtek - közölte a KSH. Az elemzők magasabb (3,9 százalékos) értékre számítottak, a jelek szerint az árusok nem hozták előre a júliusi áfa-emelést.

A BKV Zrt. július 15-étől átlagosan 5 százalékkal emeli a helyközi viteldíjait.

Közel harminc millió munkahely szűnhet meg az OECD-hez tartozó fejlett országokban 2007 és 2010 között.

A lengyel kormány költségvetési megszorítások, adóemelés szükségével szembesül a gazdasági válság miatt, de a jelek szerint a Lengyel Nemzeti Bank nem akar segíteni, nincs kedve átadni profitját az államháztartási hiány csökkentésére.

További orosz pénzek a Facebookban

Öt hónapja a legjobb ütemben nőtt az amerikai kiskereskedelem júniusban, az autóipar fellendülése és az üzemanyagárak emelkedése nyomán.

Tovább növeli részesedését a Facebookban az orosz Digital Sky Technologies. A Jurij Milner orosz üzletember érdekeltségi körébe tartozó vállalat a felvásárlással a közösségi oldal 3,5 százalékának tulajdonosa lesz.

A Goldman Sachs Group Inc kedden bejelentette, hogy második negyedévében a tiszta nyereség (nettó profit) 3,44 milliárd dollárra nőtt a cégnél, ami részvényenként 4,93 dollárnak felel meg.

Miután váratlanul gyorsan áldását adta az Európai Bizottság a magyarországi lakáshiteleseket kisegíteni hivatott kormánykezdeményezésre, július végétől már kérhetik a bajba jutott adósok a könnyítést a bankoktól. Aki ennek ellenére is elveszti a lakását, visszabérelheti, ha az önkormányzat él az elővásárlási jogával.

Milliárdos adócsalás

Magyarországnak most azt kell bebizonyítania, hogy az ország a piacról tudja finanszírozni magát - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter.

Szinte az egész országra kiterjedő áfacsalást lepleztek le az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának revizorai egy ellenőrzési sorozat nyomán: a gabonaértékesítéssel palástolt nagy összegű, szervezett bűncselekménnyel okozott kár meghaladja az egymilliárd forintot.

Újabb uniós irányelvet épített be a jogalkotó a magyar közbeszerzési törvénybe, és egyéb szempontból is átfogóan módosította azt tekintettel az eljárások egyszerűsítésére és átláthatóságának növelésére, valamint a gyakorlati tapasztalatok beépítésére.