Csökken a világ gabonatermése

Vágólapra másolva!
Az előre jelzettnél kisebb lesz ugyan a világ idei gabonatermése, de a jelentős készleteknek köszönhetően elegendő mennyiség áll majd rendelkezése.
Vágólapra másolva!

A világ gabonatermése várhatóan 2,209 milliárd tonnára, az előző évihez képest 3,4 százalékkal esik vissza 2009-ben - közölte csütörtökön az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), tízmillió tonnával csökkentve korábbi előrejelzését.

A csökkenést oka részben az, hogy az előző szezon áresése után a gazdák kisebb területen vetettek gabonát.

A FAO előrejelzése szerint a világ búzatermelése 4,2 százalékkal 655,2 millió tonnára esik vissza 2009-ben, ami valamivel alacsonyabb a korábbi, 655,8 millió tonnás előrejelzésnél. Az Európai Unió tagországainak búzatermelés várhatóan 134,7 millió tonnára esik vissza a 2008. évi 150 millió tonnáról.

A termeléscsökkenés ellenére a világ gabonakészlete várhatóan a tavalyihoz hasonlóan alakul a jelentős készleteknek köszönhetően. Az előrejelzés szerint a szezon végére (2010) a készletek 1,3 százalékkal, 517,2 millió tonnára csökkennek.

A FAO jelentését azután tették közzé, hogy a hét legfejlettebb ipari ország és Oroszország legutóbbi csúcstalálkozóján arról döntött, hogy három év alatt 20 milliárd dollárt szán a szegény országok mezőgazdasági beruházásainak felgyorsítására és az éhínség elleni küzdelemre.