Vágólapra másolva!
Júniusban fél éve a legkisebb mértékben esett vissza a japán export, újabb jeleként annak, hogy a gazdasági világválság enyhülésével kezd élénkülni a kereslet. A világ második legnagyobb gazdaságának számító ország kivitele a múlt hónapban 35,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Májusban még 40,9 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A gépkocsik és egyéb műszaki cikkek külföldi eladásaitól nagy mértékben függő japán gazdaságot a tavaly kezdődött pénzügyi világválság a második világháború óta nem látott mélységű recesszióba taszította, a japán export tavaly október óta minden hónapban zsugorodott.

A kivitel értéke júniusban 49,2 milliárd dollár volt, közölte a kormány csütörtökön. A válság hatására azonban a kivitelnél gyorsabban csökkent a behozatal: júniusban 43,8 milliárd dollárt tett ki, 41,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ennek eredményeként a kereskedelmi mérleg júniusban 5,4 milliárd dolláros többletet mutatott, a legnagyobbat tavaly március óta.

A japán kivitel csökkenése júniusban valamennyi jelentős exportpiacon mérséklődött, főleg Kínában. Az Ázsiába irányuló japán export júniusban - éves összehasonlításban - 30,1 százalékkal csökkent, a Kínába irányuló viszont csak 23,7 százalékkal. Az Egyesült Államokba irányuló japán kivitel csökkenése júniusban 37,6 százalékosra mérséklődött. Az Európai Unióba irányuló japán export júniusban 41,4 százalékkal csökkent.