Az oroszok betiltanák a Skype-ot

Vágólapra másolva!
Orosz üzleti lobbisták és helyi parlamenti képviselők egy olyan törvényt készítenek elő, amely lehetővé tenné az internettelefonos szolgáltatások korlátozását vagy akár betiltását is a külföldi cégek, így például a Skype számára az országban.
Vágólapra másolva!

A New York Times beszámolója szerint a törvénytervezet mögött álló lobbiszervezetek közt egyebek mellett vezetékes és mobilkommunikációs szolgáltatók állnak, amelyek bevételei az internetre kapcsolódó PC-k közt ingyenes, de általában a hagyományos telefonszámok irányába is kedvezményes hívást biztosító nettelefonos szolgáltatások megléte nyomán visszaestek. Az ország legprominensebb lobbiszervezetének számító orosz Gyáriparosok és Vállalkozók Uniója (RSPP) egy helyi mobilcég, a MegaFon nevében kérvényezte azt, hogy jogalkotók dolgozzanak ki az internetes telefonszolgáltatásokra (VoIP) szabályozást annak érdekében, hogy megvédjék a hazai cégeket.

Jelenleg az online telefonos szolgáltatások működtetését az országban semmilyen módon nem tszabályozzák, így arra sincsenek előírások, hogy ezeknek milyen minőségi színvonalat kell elérniük - írja a New York Times. Bár jelenleg még maga a törvényjavaslat korai változata is kidolgozás alatt áll, de már két hónapon belül elkészülhet.

A TechRadar értesülései szerint az iparági unió méltánytalannak véli, az, hogy külföldi VoIP-szolgáltatók működhetnek az országban, amelyekkel nem tudnak egyenlő elbánásban részesülni a belföldi szolgáltatók. A lobbisták úgy vélik, elsősorban ez utóbbiak tevékenységét kellene megvédeni, akár a külföldi internetes szolgáltatások korlátozásával vagy betiltásával.

Az eredetileg Észtországban alapított, ám mára az amerikai eBay tulajdonában lévő Skype cég mindezt méltánytalan diszkriminációnak tartja. Nemrég a német T-Mobile mobil adatátviteli és wifi-hálózatán azzal az indokkal tiltotta le a nettelefonos szolgáltatásokat, hogy azok túlterhelnék a cég hálózatát. A legfrissebb hírek szerint a társaság ezt a problémát úgy kívánja orvosolni, hogy ugyan lehetővé teszi ezek használatát, ám ezért cserébe mintegy tíz eurós havidíjat számol fel. Franciaországban egyes kutatólaboratóriumokban és egyetemekben tiltották le a Skype használatot a kormányzat biztonsági aggályokra hivatkozva.