Vágólapra másolva!
Gyengültek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a szerdai kereskedésben.
Vágólapra másolva!

A 30 vezető iparvállalat részvényeit tömörítő Dow Jones Industrial Average 0,3 százalékkal 9070,72 pontra gyengült, a technológiai részvények mozgását jelző Nasdaq pedig 0,4 százalékkal 1967,76 pontra hanyatlott.

A szerdai kereskedésre a gyenge negyedéves vállalati eredmények, valamint a nyersanyagárak csökkenése határozta meg. Jelentős veszteséggel zártak az olajipari cégek részvényei, miután a kőolaj jegyzése meredek lejtőre került. A ConocoPhillips olajcég papírjainak árfolyamesését nem csak az olajár szerdai gyengülése okozta, de az is hozzájárult az süllyedéshez, hogy a második negyedévben 76 százalékkal csökkent a vállalat adózott eredménye.

Gyengültek az ArcelorMittal - a világ legnagyobb acélipari cégének - részvényei is, miután társaság közölte, a negyedéves vesztesége közel a kétszerese lett a vártnak.

A New York-i értéktőzsdét érzékenyen érintette, hogy szerdán a kínai tőzsde tavaly november közepe óta legnagyobb egynapi százalékos veszteséggel zárt azokra a félelmekre, hogy az ázsiai országban kamatemelésre kerül sor. Rontott a befektetői hangulaton az a hivatalos adat is, hogy júniusban a vártnál lényegesen nagyobb mértékben esett vissza havi szinten a tartós fogyasztási cikkek megrendelése az Egyesült Államokban.

Lehűtötte a kedélyeket a Fed New York-i regionális igazgatójának a kijelentése is, William Dudley azt mondta, hogy a második félévben várhatóan mérsékelten erősödik az amerikai gazdaság, de ez az ütem igen szerény lehet.