Vágólapra másolva!
Újabb remek napot zártak a magyar úszók a Foro Italicóban: Cseh László ezüstérmes lett 200 vegyesen, míg Hosszú Katinka 200 pillangón ért el harmadik helyezést. Gyurta Dániel 200 mellen a negyedik idővel, Európa-csúccsal döntős.

Hogy lehetett volna ennél jobb is? Nehéz megmondani, hiszen mindhárom említett számban - természetesen - megdőlt a világrekord, s bár Cseh ezúttal elmaradt néhány századdal (1:55.24) saját Európa-csúcsától, Ryan Lochte összességében messze volt, az amerikai Phelps pekingi rekordját adta át a múltnak (1:54.10).

"Bejött a megérzésem, Lochte-ban valóban több volt, mint amit mutatott" - mondta a versenyt követően Cseh László a T-Mobile Hírszolgálatnak.

"Azt nagyon sajnálom, hogy nem sikerült megjavítanom az egyéni legjobb időmet, de nem mozogtam annyira jól, mint egy nappal korábban, valahogy nem éreztem annyira az úszást. Igaz, utólag mesélték, hogy még a végén kapaszkodnom kellett, lehet, ha megnézném tévén a versenyt, szépen leizzadnék..."

Cseh elmondta, ő egyértelműen Lochte-ra figyelt, ám őt nem lehetett megfogni, ragyogó formában versenyzett, nagyon felkészült a világbajnokságra.

"Shanteau-t nem láttam a szélső pályán, mondják ő volt még nagyon közel - a brazil srácról, Pereiráról viszont tudni lehetett, hogy a mell után 'meghal'. Nem, nincs bennem olyasmi, hogy most nincs itt Phelps és mégsem tudtam nyerni. Amerikában nagyon jó úszók vannak, ha ő nem indul, akad másik tíz, aki a helyére ugrik, azaz egyáltalán nem vagyok bánatos. "

Arra a felvetésre, hogy az egy héttel ezelőtti érkezésnél átélt trauma mekkora szerepet játszhatott a mostani teljesítményében, Cseh így válaszolt:

"Nem szeretnék gondolni, hogy volt bármilyen szerepe az eredményben - remélem, hogy nem így volt, bár ezt csak mérések tudnák igazolni."

Végül a dresszmizériával kapcsolatban megjegyezte: "Nagyon várom, hogy visszatérjünk a normál gatyákhoz: most egy egész-testes ruhában úsztam, de ez a szükséges rossz, mert csak így lehet lépést tartani a világgal. Ezek a dresszek - noha továbbra is az úszón múlik minden - levesznek az egyéni tehetségből. Azaz 2010-ben kiderül ismét, ki az igazán jó versenyző."