Alig változott valami a Wall Streeten

Vágólapra másolva!
Alig mozdultak el a csütörtöki záró értéktől a New York-i értéktőzsde vezető mutatói  pénteken. Az amerikai GDP-adat pozitív és negatív komponensei mintegy kioltották egymást.
Vágólapra másolva!

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,2 százalék (17,15 pont) emelkedéssel 9171,61 ponton fejezte be a napot a New York-i tőzsdén. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,3 százalékkal (5,80 ponttal) 1978,50 pontra csökkent. (Júliusban a DJIA 8,6 százalékkal, a Nasdaq 7,8 százalékkal nőtt - előbbihez hasonló havi emelkedésre 2002 októbere óta nem volt példa.) Az S&P 500 index 0,07 százalékkal erősödött.

Jól szerepelt többek között a General Electric, a Bank of America és az Alcoa, a Ford részvényének árfolyama pedig egyenesen 8,3 százalékot ugrott az amerikai roncsprémium-programtól az autóipar élénkülésését váró spekulációk miatt.

A húzó, egyben a visszatartó tényező a második negyedév amerikai GDP-adata volt. Az Egyesült Államok hazai összterméke a második negyedben, éves szintre számolva, az elemzők által várt 1,5 százalék helyett csak 1 százalékkal csökkent. Az amerikai kereskedelmi minisztérium egyszersmind 6,4 százalékra rontotta az első negyedévi visszaesés adatát az eddig ismert 5,5 százalékról.

Az alapvetően kedvező - GDP adatban azonban aggasztóan tükröződik, hogy a munkanélküliség növekedése árt a lakossági fogyasztásnak. Az első negyedévben a lakossági kiadás még 0,6 százalékkal nőtt, de a második negyedévben már 1,2 százalékkal csökkent. A lakossági fogyasztás teszi ki az amerikai GDP keresleti oldalának kétharmadát, és a befektetők arra számítottak, hogy épp a lakossági kiadások révén jut ki a recesszióból a gazdaság.

A befektetők hangulata összességében mégsem rossz. "Kialakult az a konszenzus, hogy a recesszió enyhül" - mondta a Bloomberg hírügynökség által megszólaltatott egyik befektetési szakember.