Vágólapra másolva!
Igencsak jól járt a Ford és más autógyártók az amerikai roncsautó-program beindulásával. A vevői áradat két éve nem tapasztalt eladás-növekedést idézett elő a szektorban.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A Wall Street kitörő örömmel fogadta a programot, amely a Ford részvényeit 11 százalékkal drágította meg. A részvény árfolyama így idén már 270 százalékkal emelkedett. A Ford 165 279 járművet értékesített júliusban.

A Chrysler kevésbé tudta kihasználni a programot, persze rosszul ők sem jártak. A Marketwatch szerint 9 százalékkal nőtt "csak" az eladások száma, míg eredetileg 22 százalékot vártak.

Ken Czubay, a Ford eladási és marketing divíziójának vezetője elismerte, hogy nagy segítség volt az állami autóprogram, de az eladások már előtte növekedésnek indultak.

A népszerű autóprogram máris kimerítette a mögötte álló pénzforrásokat, amelyek eredetileg 1 milliárd dollárt jelentettek, és további 2 milliárdra lenne szükség a zavartalan működésre.