Ich liebe dich VW

Vágólapra másolva!
A dán felsőoktatás liberalizmusát nem lehet vitatni. A diákságnak jogában áll kifejezni nemtetszését az órákon, akár a tanárokkal szemben is: kijöhetnek az óráról, elalhatnak, vagy érdekesebb elfoglaltságot kereshetnek laptopjukkal az interneten. A pedagógusok ezt mégsem élik meg kudarcként, netán támadásként, sőt hétvégenként együtt buliznak a hallgatókkal.
Vágólapra másolva!

Háromhónapos dániai ösztöndíjam során egyedül akkor gondoltam, hogy talán ez még itt is sok, amikor egy unatkozó hallgató, Anders több mint tizenöt teljes, bontatlan blokk Post-Ittel a parkoló felé vette az irányt.

Fotó: Gergely János [origo]

Találomra az egyik tanár kocsijánál megállt, majd módszeresen "bepost-itozta" az egészet. Eleinte inkább csak a pénzszórást és a környezetszennyezést láttam az akcióban, de meg kell vallani, a végeredmény kifejezetten esztétikus lett. Az akciója végén még dicséretet is kapott, mert a mit sem sejtő tanár fuldokló nevetésben tört ki kocsija láttán.

Fotó: Gergely János [origo]

Még több fotó a Post-It hadműveletről a galériában. Kattintson a képre!