Válogatják az űrhajósokat Kínában - a rossz lehelet is kizáró ok

Vágólapra másolva!
Sebekből visszamaradt hegek, súlyos betegségben szenvedő nagypapa, szuvas fog - három azok közül az okok közül, amelyek kizárják, hogy valaki űrhajósnak jelentkezzen Kínában.
Vágólapra másolva!

Az ázsiai országban nyilvánosságra hozták annak a száz egészségi követelménynek a listáját, amely előírja, kik jelentkezhetnek a következő kínai emberes űrrepülésre. A lista szerint ne is jelentkezzen az, akinek például gyakran folyik az orra, ótvaros, gyógyszerallergiája vagy rossz szagú lehelete van - ez utóbbi ugyanis "rosszul érintené a többi űrhajóst a szűk helyen" - magyarázza Si Bing Bing, az űrhajósok egészségügyi szűrését végző egyik kórház munkatársa. A fizikai, egészségügyi elvárások mellett a jelentkezőnek kellemes, alkalmazkódó természetűnek is kell lennie - írja a Yahoo egy kínai lapra hivatkozva.

Kínai űrhajós először 2008-ban tett űrsétát. A Sencsou-7 (a harmadik kínai emberes űrhajó) parancsnoka, Csaj Cse-kang egy utcai snack-árus fiaként jelentkezett a programba. Kínai ember Jang Li-vej személyében a Sencsou-5-ös űrhajón 2003 őszén járt először az űrben, ezzel Kína a Szovjetunió és az Egyesült Államok után a világ harmadik országa lett, amely saját területéről, saját fejlesztésű űreszközeivel embert juttatott a kozmoszba.