Vágólapra másolva!
Kellemes meglepetéssel szolgált az Allianz: az első félévben még csökkenő profitról beszámoló pénzügyi csoport eredménye a vártnál nagyobb mértékben bővült. 
Vágólapra másolva!

A világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoportja, a német Allianz 1,87 milliárd eurós nettó eredményt ért el a második negyedévben - derül ki a cég legfrisebb gyorsjelentéséből.

A profit 21 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakában elért 1,5 milliárd eurós nyereséget, és felülmúlja az 1,48 milliárd eurós elemzői eredménybecsléseket is. A teljes bevételnél is hasonló a helyzet, az egy évvel korábbi 21,5, és a szakértők által várt 21,9 milliárd euróval szemben 22,1 milliárd euróra rúgott a második negyedévben. Az év elején sokkal rosszabbul állt a vállalat, az első negyedévben feljegyzett 29 millió eurós profit 98 százalékos hanyatlást jelentett.

A cég a most megjelent beszámolóhoz fűzött kommnetárjában a kedvező fordulatot azzal magyarázza, hogy az élet- és egészségbiztosítási területen elért profitnövekedés jócskán ellensúlyozta a vagyon- és a balesetbiztosítási termékeknél bekövetkezett hanyatlást.