Vágólapra másolva!
A válság következményeinek elhúzódására lehet számítani Oroszországban, a 2010-re várható javulás árát azonban az államháztartási hiány vártnál nagyobb növekedésével fizethetik meg.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Vlagyimir Putyin miniszterelnök pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőre a deficit nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 7,5 százalékát, míg a Nemzetközi Valutalap (IMF) augusztus elején még csak 5,0 százalékos hiányt jósolt Oroszországnak jövőre. Putyin kormánytagokkal és képviselőkkel beszélt a várható fejleményekről. A korábban felhalmozott tartalékok ugyan bőségesnek tűnnek, de a kormányfő úgy vélte, hogy a hiánycsökkentéssel "meg kellene takarítani a tartalékokat".

Az orosz miniszterelnök, a Prime-Tass hírügynökség jelentése szerint azt mondta: ha felelősségteljes szociális és gazdaságpolitikát akarnak folytatni, véghez kell vinni a hiánycsökkentő terveket.

Vlagyimir Putyin szerint további csökkentésre lesz szükség 2011-2012-ben. A kormány előrejelzése szerint az államháztartás hiánya 2011-ben a GDP 4,3 százalékát, 2012-ben pedig 3 százalékát teszi majd ki.

Az IMF augusztus eleji prognózisa szerint az orosz GDP az idén 6,5 százalékkal csökken, jövőre azonban már 1,5 százalékos növekedés várható. Oroszország idei államháztartási hiányát az IMF 5,4 százalékosra várja a GDP-hez képest. Az orosz kormány az IMF-becslésnél rosszabbra, 8,5 százalékos visszaesésre számít idén.

Oroszország hazai összterméke a második negyedévben 10,9 százalékkal maradt el tavalyi második negyedévitől. Az első negyedévben az orosz GDP 9,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Tavaly 5,6 százalékkal nőtt az orosz gazdaság, az államháztartás pedig többlettel zárt, 4,3 százalék volt a többlete a GDP-arányában.