Letöltés: heti ingyenjáték és demók

Vágólapra másolva!
Véget ért a játékvilágban is az uborkaszezon, érkeznek a jobbnál jobb játékdemók. Heti ingyenjátékunkban néhány süti és két üveg narancslé birtokában kell túlélnie a játékosnak egy nyersanyagokkal teli, ám a gamerek agyát megdolgoztató szigeten. A kipróbálható előzetesek között akad igazi vadnyugati leszámolásokat ígérő lövöldözős játék, galaktikus háborúk túlélőinek kemény kalandjait bemutató taktikai FPS, valamint az időutazás és a történelem megváltoztatásának nehézségét bemutató játék is.
Vágólapra másolva!

Nem volt egyszerű dolga Robinsonnak, ez derül ki a német Unreal Software Stranded 2 nevű játékából. A szoftver arra készteti a lakatlan szigetre vetődő embert alakító gamert, hogy kitalálja, hogyan lehet megteremteni az élethez szükséges alapvető feltételeket. Néhány feladat egyszerű: vizet lehet sajtolni a fáradságos munkával összegyűjtött lédús levelekből, meg lehet enni a kevés erőbefektetéssel agyoncsapható védtelen rákokat. A tűzgyújtásért, a hajónk roncsai közül partra vetődő erősebb ládák vagy az ízletesnek tűnő, ám kemény páncélt viselő teknősök feltöréséért azonban már meg kell harcolni. A Stranded későbbi szakaszaiban össze lehet futni bennszülöttekkel, lehet baltát készíteni, szőlőt és búzát ültetni, sőt még menedéket is építhetünk, hogy nyugodtabban teljenek az éjszakák.

http://www.youtube.com/v/TFE9s-psT40&hl=en&fs=1&
Se Péntek, se kannibálok, még így is nehéz a Stranded

Senkinek ne legyenek illúziója, a játék elég nehéz. Egy idő után elfogynak a hajóról megmaradt készletek, eddigre pedig csak az igazán profi túlélők tudnak megbarátkozni a szigettel. A további ellátmány keresése közben egyensúlyozni kell, hogy karakterünk ne haljon éhen, szomjan, illetve ne vigye el a fáradtság se. Az egyszerű grafikájú játék azonban pont a nehézsége miatt vonzó. Akik gyerekként falták Robinson kalandjait vagy az egyéb ifjúsági kalandregényeket, azok biztosan találnak örömet a felfedezős-túlélős programban. A régies grafikának hála Stranded 2 majdnem bármilyen számítógépen elindul, egy átlag irodai PC-n is játszható.

Vásárlás előtt kipróbálandó: demóajánló

ALL ASPECT WARFARE

Nagyszabású, nehezen tanulható játék a független 3000AD stúdió legújabb játéka, az All Aspect Warfare. A programban egyaránt lehet a játékos gyalogszerrel - vagy dzsippel - közlekedő űrgyalogos, tanksofőr, vadász- vagy bombázópilóta. A térkép ugyanaz mindegyikük számára, a célok is azonosak, a lehetőségeik azonban nagyban eltérnek. A fejlesztő ígéretei szerint a játék lehetőséget ad a felhasználóknak, hogy a nekik nem tetsző feladatokat a mesterséges intelligenciára tukmálják, a rossz pilóták messzire elkerülhetik a gyönyörű sci-fi repülőket.

http://www.youtube.com/v/34_68tho-2o&hl=en&fs=1&
Nem emberi léptékben rajzolt az All Aspect Warfare tervezője

Az All Aspect Warfare története eposzi mennyiségű kihívás elé állítja a játékost. Az alapszituáció elég kellemetlen, az emberek egyik kilencvensok százalékos veszteséget szenvedett egysége hajójával együtt lezuhant egy idegen katonai bázisokkal telepakolt bolygón. Tovább rontja a helyzetet, hogy a hajón található bolygópusztító fegyver csendesen számol vissza, így nem érnek rá az űrhajótöröttek, rohanva kell végigpusztítaniuk a bázisokat működőképes szökési lehetőség után kutatva.

A játék korántsem tökéletes: nehéz beletanulni, a grafikája nem a legmodernebb - igaz a motorháztető alatt fejlett technológiák dolgoznak -, és már a lehetőségek átlátása is tanulást igényel. A vállalkozó szellemű, óriási csatákat kereső gamereknek érdemes letölteni a demót. Az igazán szerencsések még Derek Smarttal, a stúdió karakán, netes csetepatéktól vissza nem riadó vezetőjével is összefuthatnak a többjátékos pályákon.

DARKEST OF DAYS

Meghallgatásra leltek az imáink, a héten nem jelent meg egyetlen második világháborús lövöldözős játék sem. Az Ardennek ütközeteit vagy Sztálingrádot megéneklő szoftverek helyett egy gyermekbetegségektől nem mentes, azonban igazán szeretnivaló időutazós játék, a Darkest of Days a hét legjobb demója.

Tekintélyes sokkal kezdődik a történet: az emberiség feltalálta az időutazást, egy darabig képes is volt gond nélkül használni ezt a tudást, ám végül beköszöntött a katasztrófa. Nem csak a terület legnagyobb szakértőjét ragadták el valakik, ismeretlen erők elkezdtek legózni a múlt történéseivel. Nagy változások egyelőre nincsenek, ám néhány hosszú életet, szép öregkort érdemlő személyt idő előtt akarnak eltenni láb alól az idegenek. A játékosnak ezeket a peches történelmi személyeket kell megmentenie konföderációs csapatokkal, német rajokkal, római légiókkal vívva tűzpárbajt. A helyzetet az sem könnyíti meg, hogy az esetek nagy részében korhű fegyverekkel - Henry karabély vagy elöltöltős Springfield puska - kell harcolni, amikkel bár pocsék célozni, legalább lassú őket újratölteni.

http://www.youtube.com/v/ftJs-n-6CIo&hl=en&fs=1&
Időkatona: géppuskával a légió ellen

A demóban csak két ütközetben vehet részt a játékos. A leendő időzsarut a Little Bighorn-i csatából - ahol a gyönyörű bajszot ápoló, ám rendkívül elbizakodott George Custer alezredes hetedik lovasezredét verte rommá Ülő Bika sziú törzsfőnök - ragadja ki az egyik ügynök. A rövid kiképzés után rögtön be is dobják a mély vízbe a játékost, a 23 ezer halálos áldozatot követelő antitetami csatából kell kimentenie egy katonát, akinek a jövő érdekében túl kell élnie az ütközetet.

A demó rávilágít arra, hogy a játéknak lesznek gyenge pontjai. Nehéz célozni a régi fegyverekkel, láttunk már pontosabb sérülésmodellt, van még mit csiszolni. Viszont az időutazás, illetve a történelem sérüléseinek kiigazítása van annyira jó történet, ami mindezt megbocsáthatóvá teszi.

CALL OF JUAREZ: BOUND IN BLOOD

Bármennyire jó téma, nem túl gyakori a vadnyugati kalandokat ajánló lövöldözős játék. Ezt a piaci rést tömi be a Call of Juarez: Bound in Blood, ami nem is egy, de rögtön két hatlövetű revolvert ad a játékos kezébe. A történetvezérelt FSP próbaverziójában egy Tucsontól nem túl messzi kisvárosban lehet leszámolni egy gaz fegyverkereskedővel, a demó végén levetített film azonban kenus lövöldözést, indiánokat, vasparipát és hídrobbantást is ígér.

http://www.youtube.com/v/_ra0eutcpL8&hl=en&fs=1&
Ördögszekér, porfehő, hatlövetű, minden westernkellék megvan

A remek western világ mellett a Call of Juarez fontos tanulságokkal is szolgál. Egészségtelen - és megvetendő dolog - családtagokat hátrahagyni a tűzharcban, botorság töltetlen fegyverekkel kilépni az utcára, illetve egészséges szokás minél messzebb futni a szikrázva égő gyújtózsinóroktól. Ezeket az apróságokat betartva a játékban nem nehéz életben maradni, a sebek idővel begyógyulnak, töltény van elég, sőt az összeharácsolt pénzből jobb fegyverek (gyorstüzelő, piszok nehéz Gatling-géppuska) is lehet venni.

A demóban csak az egyjátékos kampány néhány tűzharcát lehet kipróbálni, azokat is csak az egyik bratyó bőrébe bújva. A hangulat miatt azonban még így is megéri letölteni a viszonylag rövid próbaverziót.

Játékországban történt: a hét hírei

A nyári uborkaszezon hivatalosan is véget ért, lassan érkeznek az első nagy címek (Wolfenstein, Batman Arkham Asylum). Sőt hamarosan beindul a nyár végére, illetve őszre tervezett báli szezon is, szinte minden hétre jut egy-egy nagyobb játékipari esemény, show, bemutató. Az éjszaka folyamán a játékfejlesztő legenda John Carmack beszédével kezdődött meg a QuakeCon 09, az id software hagyományos, évente megrendezésre kerülő bulija, mely korábban gyakorlatilag csak a cég saját játékairól, illetve az azokhoz köthető versenyekről szólt.

A korábban független fejlesztőként működő csapat pár hete szerződést kötött a Bethesda játékokat (Elder Scrolls sorozat, Fallout 3) is kiadó Zenimax-szel, így a Gaylord Texan hotelbe látogató gamerek idén nem csupán a Quake LIVE versenyeken vehetnek részt, de kipróbálhatják a Fallout 3 legújabb kiegészítőit. A látogatók emellett betekintést nyerhetnek a fejlesztés alatt álló WET, Brink és Rogue Warrior című játékokba is. Az id vezetője - meglehetősen hosszúra nyúlt - beszédében elárulta, a Doom sorozat negyedik részével kapcsolatban csak valamikor a jövő év során adnak közzé információkat, így a készülő játékai közül a - régi klasszikusok készülő iPhone átiratai mellett - a Mad Max filmek ihlette Rage lett a show főszereplője. A játék alapötlete, története és a képi világa is a Fallout 3-ra emlékeztet, de a Rage esetében inkább a jelenleg elérhető legújabb megjelenítési technológiákon, és természetesen a lövöldözésen van a hangsúly. Az első konkrét játék részleteket tartalmazó videóból az is kiderült, hogy az id játékokban megszokott lehetőségek mellett a száguldozás, és autós versengés is fontos szerephez jut majd.

http://www.gametrailers.com/remote_wrap.php?mid=54147

A jövő héten több tucatnyi fontos bejelentés várható, a Blizzard által szervezett BlizzCon, illetve a talán legnagyobb játékipari eseménynek számító GamesCon is a hét második felében kerül megrendezésre. A kiszivárgott információk alapján szinte biztosra vehető egy újabb World of Warcraft kiegészítő bejelentése. Majdnem teljesen biztos az is, hogy a Sony egy új, olcsóbb kivitelű PlayStation 3 modellt mutat be a nagyközönségnek, amit ráadásul már az elkövetkező hetekben le is szállítanak a boltokba. A Sony mellett a Microsoft is megtartja a szokásos konferenciáját, ahol - Európában először - működés közben mutatják meg az egyelőre Project Natal néven futó mozgásérzékelős vezérlési technológiát. Emellett egy forradalmi bejelentésre is készülnek, melynek jelentőségét egy - a Twitteren publikált - Che Guevara idézettel próbálták még hangsúlyosabbá tenni.

http://www.youtube.com/v/B2r9cKjNQe4&hl=en&fs=1&
Európában is bemutatkozik a hadonászós kontroller

A recesszió, kevésbé sikerült játékok, illetve átszervezések miatt több nagy fejlesztőstúdió is bezárta kapuit a héten. A hazai játékosoknak a Battlestation sorozaton dolgozó Eidos Hungary bezárása lehet a legfájdalmasabb, a jelek szerint az anyacéget felvásárló Square Enix nem szavazott további bizalmat a magyar csapatnak. A hét másik nagy vesztese a svéd Grin lett. Miután a legújabb Terminator film feldolgozása, illetve a Bionic Commando egyik változata sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, a játékok kiadói úgy döntöttek, nem kockáztatják meg az újabb, be nem jelentett projekt finanszírozását. A svéd fejlesztők gyorsan léptek, és máris újabb stúdiót indítottak, sajnos a hazai fejlesztők további sorsáról egyelőre nem érkezett biztató hírek.

Felháborodott gamerek újabb petíciót fogalmaztak meg, melyben Activision új árképzési politikája ellen tiltakoznak. Pár héttel ezelőtt kiderült, hogy a tél legnagyobb sikervárományosának számító Modern Warfare 2 a szokásosnál drágábban, 60 dolláros áron kerül a boltokba. Az új Call of Duty epizód legdrágább, Prestige Edition nevű változata egyébként 150 dollárt kóstál majd. A piacvezetőnek kiadó elnöke a múlt héten kijelentette, ha tehetnék, még drágábban árusítanák a játékot, illetve általánosságban a cég összes játékát.

A drágítási szándékot azzal indokolta az elnök, hogy míg az utóbbi években a fejlesztési költségek megsokszorozódtak, addig a játékosok még mindig a hosszú évekkel ezelőtt megszabott áron juthatnak hozzá a programokhoz. A kijelentése már önmagában is felháborodást okozott, de a helyzet csak tovább fokozódott, amikor nem sokkal később kiderült, hogy a céget vezető Bobby Kotick tavaly egészen pontosan 15 millió dollárt keresett. Ezzel az összeggel valószínűleg rekorder lehet jelen pillanatban, a második legnagyobb kiadónak számító Electronic Arts vezetője "csupán" 6 millió dollárral gazdagodott a tavalyi év során. A petíciót eddig 11000 játékos írta alá.

http://www.youtube.com/v/_UjvFzQmnWI&hl=en&fs=1&
Éjjellátó jár a Modern Warfare legdrágább csomagjához

A kiadók tovább folytatják a nagy nyárvégi sakkjátszmát, mely során már eddig is tucatnyi játék korábban biztosnak gondolt megjelenési időpontját változtatták meg. Az Electronic Arts a Dragon Age: Origins című, kifejezetten véres akciókra kihegyezett szerepjátékát tette csúszdára a héten, de szerencsére csak néhány hétnyi késésről van szó az esetében, a játék október helyett november 6-án jelenik meg. A SEGA a többi, óvatos taktikát választó kiadóhoz hasonlóan járt el az új Aliens vs Predator játékkal, a jövő év elejére menekítették a biztosabb siker érdekében. Szintén az év elején, egész pontosan január 8-án jelenik meg a kooperatív játékmódra kihegyezett Army of Two: The 40th Day, a játék az előzménytől eltérően nem csak PlayStation 3 és Xbox 360 platformokon, de meglepetésre PC-n és PSP-n is elérhető lesz.

http://www.gametrailers.com/remote_wrap.php?umid=327184
Ismét idegenek ellen küzd az űrgyalogság

"Árleszállításon vásároltál" - akciós játékok

Jövő héten már több új megjelenés közül lehet válogatni, addig továbbra is be kell érni a régebbi, de akciós áron elérhető játékokkal. A hazai boltokban a - hihetetlen gépigényű - Grand Theft Auto IV, vagy a Fallout 3 PC-s változatát 7990 forintért lehet most megvásárolni, az utóbbit magyar feliratos változatban is lehet telepíteni a számítógépre. A Call of Duty világháborús FPS utolsó, World at War alcímű epizódja most 6990 forintért szerezhető be. A tavaly év végén megjelent világháborús játék még azoknak is tudott újdonságokkal szolgálni, akik a világégés borzalmait feldolgozó összes címmel játszottak, így megéri kipróbálni.. Az Assassin's Creed sorozat második része a karácsonyi szezon egyik legnagyobb slágere lehet, azok, akik esetleg nem próbálták ki az első részt, most 4670 forint kifizetése után pótolni tudják a mulasztást. A Good Old Games kínálata a Lords of the Realms harmadik epizódjával bővült, a klasszikust 1300 forintért lehet letölteni.

http://www.youtube.com/v/cc-ClutaN_I&hl=en&fs=1&
Kihívásokkal teli az orgyilkos élete

Ismét van lehetőség független fejlesztésű játékok - köztük több kedvencünk - olcsó beszerzésére. Az ambient zenével nyugtató sejtes-úszkáló Osmos-t most kétpéldányos akcióban kapható a Direct2Drive-on, a két szoftverkulcs együtt hét fontba, azaz körülbelül 2200 forintba kerül. Olcsóbb lett a remek puzzlejáték, a World of Goo is a brit digitális boltban. A szmötyigolyók kalandjait bemutató játékot most 2600 forintért lehet letölteni.

Korábbi játékajánlónkat a Szoftverblogon böngészheti át.