Vágólapra másolva!
A hírek szerint még nem fejeződött be a Liverpool labdarúgócsapatának megerősítése. Úgy tűnik, hogy a védelembe máris megérkezett egy új ember a görög Szotirisz Kirgiakosz személyében, akit az AEK Athéntól szerződtettek, és a pletykák szerint még egy támadó középpályást is szeretne venni az egyesület. A barcelonai napilap, a Sport úgy tudja, hogy a liverpooliak bejelentkeztek a Real Madrid holland középpályásáért, Rafael van der Vaartért.

A labdarúgó nagy nyári bevásárlását követően létszám felettivé vált Madridban, s a Real szívesen megválna tőle - ugyanakkor komolyabb összeget szeretne látni érte, arról nem is beszélve, hogy Van der Vaart fizetési igényeit sem tudja minden egyesület kielégíteni.

Így aztán hiába hozták kapcsolatba a játékossal korábban az Internazionalét, az Arsenalt és a Bayern Münchent is, a holland egyelőre nem talált új csapatot magának. A legújabb híresztelések szerint a Liverpool 11,5 millió eurót fizetne, ami a madridiaknak alighanem megfelelő ajánlat, és valószínűleg Van der Vaartnak sem lenne ellenére, ha a Vörösöknél folytathatná pályafutását.

További átigazolási hírek:
A West Bromwich Albion középpályása, Jonathan Greening kölcsönbe a Fulhambe került. A Portsmouth francia középhátvédje, Sylvain Distin az Aston Villába tart.

A Borussia Mönchengladbach védőjét, Steve Gohourit a Blackburn Rovers szemelte ki. A Saint-Etienne megszerezte a Werder Bremen csatárát, Boubacar Sanogót.

Az Arsenal dán támadója, Nicklas Bendtner 2014-ig meghosszabbította szerződését. A Tottenham Hotspur balhátvédje, Benoit Assou-Ekoto 2013-ig kötelezte el magát klubjához. A Hertha érdeklődik a Brescia csatára, Andrea Caracciolo iránt.

Az AS Roma középpályását, Simone Perrottát a Schalke 04-gyel hozták kapcsolatba. Az AC Milan grúz védőjét, Kaha Kaladzét a Fiorentina szerződtetné. Az FC Barcelona fiatal támadója, Pedrito öt évvel meghosszabbította kontraktusát.

www.global-soccer.eu