Lejtőre kerülhet a ma még növekvő BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,35 pontos, 1,71 százalékos emelkedéssel, 19 363,91 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 31,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a régiós piacok egyaránt jelentős pluszban nyitottak, azonban nem tudtak jelentősen elmozdulni nyitó értéküktől. A Budapesti Értéktőzsde papírjainak árfolyamai viszont folyamatosan emelkedtek a délelőtt folyamán.

Kiemelte: délután két órától már elfogytak az eladók a piacon, így egyre nagyobb forgalom mellett szinte minden papír pénteki nyitó értékén, vagy az alatt zárt.

A vezető részvények közül a Richter árfolyamát elsősorban a nagy vásárlók mozgatták a délelőtt folyamán, azonban ezek eltűnésével ebben a papírban sem maradt erő. A Magyar Telekom az Intel kedvező jelentése miatt erősödhetett a nap első felében, azonban a gyenge amerikai nyitás miatt zárásra már mínuszba került a papír.

Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője aláhúzta: a BUX várhatóan nem marad majd a jelenlegi magasságokban. Hozzátette: már hat hónapja emelkednek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén, azonban egyre kevesebb a vevő, így várhatóan hamarosan megkezdődik a csökkenés a börzén.

A vezető részvények közül az Egisnél a szakértő szerint már számítani lehet arra, hogy csökken az árfolyam.

A Mol árfolyama 170 forinttal, 1,18 százalékkal 14 540 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 170 forinttal, 3,62 százalékkal 4870 forintra nőtt, forgalmuk 18,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,14 százalékkal 780 forintra csökkent, forgalma 4,0 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 995 forinttal, 2,62 százalékkal 39 000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 5,0 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 409,1 millió forintos forgalom mellett 105 forinttal, 0,53 százalékkal 19 700 forintra esett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.879,05 ponton zárt pénteken, ez 0,45 pontos, 0,02 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.