Vágólapra másolva!
Nemcsak a magyaroknak különösen fontos a szombat esti vb-selejtező, hanem az ellenfélnek is. A svédek eddig ugyanis elmaradtak a várakozástól, és ha így folytatják, lemaradhatnak a 2010-es világbajnokságról, márpedig a legutóbbi öt nagy nemzetközi viadalon egyaránt ott voltak. A szövetségi kapitány, Lars Lagerbäck szerint Dárdai Pál a magyar csapat esze, Zlatan Ibrahimovic pedig köpéssel indított a Puskás-stadionban.

A magyar szurkolók már jól ismerhetik a svédeket, hiszen a két válogatott az előző három selejtezősorozat közül kettőben szintén egy csoportban szerepelt. Noha az öt mérkőzésből egy döntetlen mellett négy vereség a mérlegünk, Svédország még így is a kellemesebb ellenfelek sorába tartozik, hiszen a már említett döntetlent idegenben értük el (2004 októberében Stockholmban 1-1 lett a vége), márpedig a miénknél magasabban jegyzett válogatott ellen idegenbenbeli tétmérkőzésen ez volt az utolsó sikeres találkozónk. Ugyancsak a svéd válogatott volt az utolsó igazi nagycsapat, amelyet tétmeccsen sikerült legyőznünk - igaz, ez már az előző évezredben, 1995-ben volt.

A legutóbbi négy találkozónkat viszont elveszítettük, Budapesten 2003 áprilisában 2-1-re, 2005 szeptemberében pedig 1-0-ra kaptunk ki (Zlatan Ibrahimovic emlékezetes, utolsó percben szerzett találatával), 2004 októberében Stockholmban 3-0-ra, tavaly szeptemberben pedig 2-1-re győztek a svédek.

Ezen kívül azonban csak Máltát tudták megverni (júliusban 4-0-ra) a mostani selejtezősorozatban, az pedig talán még többet elárul Lars Lagerbäck csapatáról, hogy az eddig lejátszott hat kvalifikációs mérkőzésből négyen még gólt sem szerzett.

Nem meglepő, hogy a szövetségi kapitány rengeteg kritikát kap az utóbbi időben, elsősorban azt vetik a szemére, hogy csapata túlságosan is unalmas futballt játszik. Eddig ez mindig elég volt ahhoz, hogy kijusson a nagy nemzetközi tornákra, azokon viszont rendre komolyabb eredmény nélkül elvérzett. A 2008-as Európa-bajnokságon sem volt ez másként, a csoportkörben a spanyoloktól és az oroszoktól is simán kikaptak a svédek.

A Eb után mindenesetre komoly változások történtek a válogatottnál, amire már régóta nem volt példa, hiszen a svédek kerete, sőt, kezdő tizenegye is szinte változatlan volt a 2002-es világbajnokság óta. Tavaly viszont a csapatkapitány, Fredrik Ljungberg lemondta a válogatottságot, akárcsak Niclas Alexandersson és Markus Allbäck, ráadásul a szakvezető taktikai váltásra szánta el magát, és úgy döntött, hogy szakít a megszokott 4-4-2-vel a 3-5-2-es felállás kedvéért.

A franciák elleni barátságos mérkőzésen, illetve az albánok elleni selejtezőn a svédek már ebben a hadrendben játszottak, de nem vált javukra a taktikai kalandozás, hiszen előbb 3-2-re kikapott, Albániában pedig csak egy gól nélküli döntetlenre voltak képesek. Lagerbäck kapott is hideget-meleget, így aztán éppen ellenünk váltott vissza a jól megszokott 4-4-2-re, amely mellett azóta is kitart.

Forrás: AFP

Ellenfelünk legnagyobb problémája tulajdonképpen továbbra is változatlan: a középpályáról hiányoznak a kreatív futballisták. A jelenlegi keretben talán egyedül Kim Källström az, aki képes váratlan húzásra ebben a csapatrészben, noha Lagerbäck még az Eb-n is többnyire csak csereként szerepeltette. Az Olympique Lyon profija azóta már alapember, de a válogatott sikere túlságosan is rajta, illetve Ibrahimovic zsenialitásán múlik - legalábbis az erősebb ellenfelekkel szemben. Persze a csapat arra kiválóan alkalmas, hogy könyörtelenül lecsapjon az ellenfél hibáira, és erőnlétben alighanem a világ élvonalába tartozik, így aztán rendkívül nehéz ellene játszani.

A svéd keret

John Alvbage

kapus

1982. augusztus 10.

Örebro SK

4 -

Andreas Isaksson

kapus

1981. október 3.

PSV Eindhoven

69 -

Eddie Gustafsson

kapus

1977. január 31.

Red Bull Salzburg

9 -

Andreas Granqvist

hátvéd

1985. április 16.

FC Groningen

5 -

Petter Hansson

hátvéd

1976. december 14.

Stade Rennes

43 2

Mikael Lustig

hátvéd

1986. december 13.

Rosenborg BK

1 -

Daniel Majstorovic

hátvéd

1977. április 5.

AEK Athén

26 1

Olof Mellberg

hátvéd

1977. szeptember 3.

Olympiakosz

94 4

Mikael Nilsson

hátvéd

1978. június 24.

Bröndby IF

60 3

Behrang Safari

hátvéd

1985. február 9.

FC Basel

7 -

Oscar Wendt

hátvéd

1985. október 14.

FC Köbenhavn

4 -

Rasmus Elm

középpályás

1988. március 17.

AZ Alkmaar

8 1

Samuel Holmén

középpályás

1984. június 28.

Bröndby IF

18 2

Kim Källström

középpályás

1982. augusztus 24.

Olympique Lyon

67 13

Sebastian Larsson

középpályás

1985. június 6.

Birmingham City

15 -

Anders Svensson

középpályás

1976. július 17.

IF Elfsborg

98 15

Gustav Svensson

középpályás

1987. február 7.

IFK Göteborg

- -

Pontus Wernbloom

középpályás

1986. június 25.

AZ Alkmaar

3 -

Marcus Berg

csatár

1986. augusztus 17.

Hamburger SV

8 1

Johan Elmander

csatár

1981. május 27.

Bolton Wanderers

42 12

Zlatan Ibrahimovic

csatár

1981. október 3.

FC Barcelona

58 21

Tobias Hysén

csatár

1982. március 9.

IFK Göteborg

5 -

Ola Toivonen

csatár

1986. július 3.

PSV Eindhoven

3 -




Ibrahimovic személye alaposan megosztja még a svéd közvéleményt is. Azt senki sem vitatja, hogy páratlan tudású futballistáról van szó, a gond csak az, hogy ezt a válogatottban csak ritkán bizonyítja. Hogy mást ne mondjunk, az elmúlt közel négy esztendőben mindössze három gólt szerzett: kettőt a tavalyi Európa-bajnokságon, egyet pedig a Málta elleni vb-selejtezőn.

Az öntörvényű játékos korábban már a szövetségi kapitánnyal is konfliktusba került. 2006 szeptemberében, a Liechtenstein elleni Eb-selejtező előtt Olof Mellberggel és Christian Wilhelmssonnal együtt megszegte a válogatott házirendjét, és elment egy szórakozóhelyre, amiért a tréner hazaküldte őt.

Ibrahimovic válaszul lemondott a válogatottságról, önkéntes száműzetése közel fél évig tartott. A jelek szerint Lagerbäck azzal próbálja megnevelni, hogy nagyobb felelősséget tesz rá, Henrik Larsson sérülése miatt őt nevezte ki csapatkapitánynak.

Ibrahimovic kisebb térdsérüléssel bajlódik, de csütörtökön és pénteken is edzett, s az utolsó hírek szerint azonban biztosan pályára lép a Puskás Ferenc-stadionban (amelynek küzdőterére kisétálva pénteken az első dolga volt, hogy köpjön egy nagyot).

Lagerbäck várakozásai és Ibrahimovic bevonulása

Ha esetleg mégsem játszana ellenünk, akkor a helyét Marcus Berg foglalhatja el a kezdő tizenegyben, aki a legjobb példa arra, hogy a svéd drukkereknek azért nem kell kétségbe esniük az utánpótlás hiánya miatt. Az idei U21-es Európa-bajnokságon korosztályos csapatuk bronzérmes lett (az elődöntőben csak tizenegyesekkel maradtak alul az angolokkal szemben), és a torna legjobb játékosának Berget választották, aki egyben a gólkirályi címet is begyűjtötte. Rajta kívül még hárman vannak ott a Budapestre érkezett keretben az U21-es csapatból: a jobbhátvéd Mikael Lustig, a középpályás Gustav Svensson, illetve a csatár Ola Toivonen. Utóbbi játékos a PSV Eindhovenben Dzsudzsák Balázs csapattársa, akárcsak a kapus Andreas Isaksson, aki ebben a szezonban kissé bizonytalannak tűnt a holland gárdában - különösen a kifutásokkal akadtak problémái. Remélhetőleg Budapesten is hasonló lesz a helyzet, bár nem biztos, hogy ő fog védeni, terhes felesége ugyanis szeptember 9-re van kiírva, Isaksson pedig előre szólt, hogy mindenképpen ott akar lenni gyermeke születésénél.