A kínai Geely megvenné a Volvót

Vágólapra másolva!
Az olcsó modelleket gyártó kínai Geely szemet vetett a Ford kezében lévő Volvóra.
Vágólapra másolva!

A kínai Geely Automotive autógyár anyavállalata vételi ajánlatot tenne a Ford svéd leányvállalatára, a Volvo Car autógyártóra

"Amennyiben a Volvót eladják és a Ford nemzetközi tendert hirdet, akkor anyavállalatunk részt fog venni rajta" - jelentette be a Geely Automotive igazgatója Gui Shengyue.

A kínai autógyár többségi tulajdon átvételében érdekelt és egy állami támogatással rendelkező befektető részvételével teszi meg majd ajánlatát. Az igazgató értesülése szerint a Ford egy hónapon belül dönt a Volvo értékesítéséről.

A Geely autógyárat eddig olcsó modelljeiről ismerték. A Volvo átvétele komoly profilváltozást jelentene a cég számára és egyben birtokába kerülne a Volvo gyártási technológiája is. A kínai autógyárak sorozatos kísérleteket tesznek külföldi autógyárak felvásárlására, eddig azonban egyedül a Sichuan Tengzhong Heavy Industrial Machinery járt sikerrel, amely megszerezte a General Motorstól a Hummer-modellt.