Gyakori lehet a fejfájás az űrben

Vágólapra másolva!
Egy új felmérés alapján az asztronauták fejfájása nem az egyéb, súlytalanságban fellépő kellemetlenségek mellékhatása, hanem önállóan, a mikrogravitációs környezetben fellépő jelenség. Pontosabb megismerése a hosszú távú űrutazások kivitelezésében segíthet.
Vágólapra másolva!

Régóta ismert, hogy a világűrben dolgozó asztronauták szervezetének - főleg a küldetés elején - sok kellemetlenséget okoz a súlytalanság. Ezek többsége általában néhány nap után megszűnik, mivel az űrhajósok alkalmazkodnak a súlytalanság viszonyaihoz. Akadnak azonban köztük olyanok is, például a hátfájás, amelyek fokozatosan, az idő előrehaladtával jelennek meg.

Az űrhajósok időnként fellépő fejfájását eddig a súlytalanságban végzett mozgással és egyéb kellemetlenségekkel hozták kapcsolatba. Michael Ferrarinak és a Leideni Egyetemen dolgozó kollégáinak új felmérése szerint azonban nem ez a helyzet.

Kutatásaik során összesen 15, 28 és 58 év közötti korú űrhajóst vizsgáltak, akik 11 és 202 nap közötti időtartamot töltöttek a Föld körüli pályán. A vizsgált személyeknek nagyjából 71 százaléka tapasztalt fejfájást a küldetések alatt általában enyhe, de alkalmanként váratlan és erős formában. A panasz korábban egyiküknél sem jelentkezett a Földön. A start során fellépő fejfájások általában 5-6 órán keresztül tartottak, míg a Föld körüli pályán 1-2 óráig álltak fenn.

Megállapították, hogy a fejfájások majdnem 76 százaléka a súlytalanságban végzett mozgástól, illetve egyéb, a Föld körüli pályán ismert panaszoktól függetlenül jelentkezik. Eszerint a súlytalanság állapota egymagában is okozhat fejfájást, ami befolyásolhatja az űrhajósok munkavégző képességét. A jelenség pontosabb ismerete a hosszabb távú űrutazások, főleg az esetleges emberes Mars-utazás során lehet hasznos.

Az elmúlt hónapban adtunk hírt róla, hogy magyar szakemberek közreműködésével hamarosan az agyműködésben a súlytalanság hatására bekövetkező változásokat, az űrhajósok kognitív teljesítőképességét és a téri tájékozódásban bekövetkező változásokat vizsgálják a Nemzetközi Űrállomáson.