Vágólapra másolva!
Rudolf Gergely játéka kérdéses a szerdai, liverpooli Bajnokok Ligája-mérkőzésen, ugyanis még mindig nem jött teljesen rendbe a debreceni labdarúgó combsérülése, melyet a válogatott edzőtáborában szenvedett el.

"Sajnos közbejött egy szerencsétlen sérülés, pedig a svédek elleni válogatott mérkőzésen a kezdőbe jelölt Erwin Koeman szövetségi kapitány" - mondta Rudolf Gergely a klub honlapján.

"Lelkileg egy kicsit megtört, mert szerettem volna játszani, de most már csak azzal foglalkozom, hogy minél hamarabb rendbe jöjjek, és pályára tudjak lépni a BL-mérkőzéseken. Azt viszont még nem tudom, hogy Liverpoolban vállalni tudom-e a játékot, lehet, csak a meccs napján dől el".

Az ugyanakkor egészen biztos, hogy Dombi Tibor és Varga József sárga lapok miatt eltiltását tölti majd, így rájuk nem számíthat Herczeg András vezetőedző.

Az európai szövetség (UEFA) hétfőn a portugál Pedro Proenca Oliveira Alves Garciát jelölte ki a magyar idő szerint szerdán 20.45-kor kezdődő találkozó játékvezetőjének.