Eladták a hazai WestLB-t, titok a vevő kiléte

Vágólapra másolva!
A WestLB Hungaria Zrt. ügyvezető igazgatója, Kurutz Gábor megerősítette, hogy az anyabank eladta magyarországi leánybankját, a vevő nevét azonban nem közölte, arra hivatkozva, hogy a tranzakció folyamatban van.
Vágólapra másolva!

Az MTI azt követően kereste meg a banki vezetőt, aki egyben az igazgatóság elnöke is, hogy a Heti Válasz on-line csütörtökön nyilvánosságra hozta, miszerint teljes egészében eladták a WestLB Hungaria Zrt.-t, és a bankot a Wallis Zrt. vásárolja meg. Kurutz Gábor azt mondta: folyamatban lévő ügyről nem tájékoztathat.

A pénzügyi felügyeletnél is csupán a hitelintézeti törvény vonatkozó pontjaira hivatkoztak az MTI megkeresésére. A hitelintézeti törvény úgy rendelkezik: ha egy szakmai vagy pénzügyi befektető befolyásoló részesedést szerez valamelyik magyarországi bankban, a tranzakciót engedélyeztetni kell a felügyeletnél. Annyit elárultak, hogy valóban folyik ilyen engedélyeztetési eljárás a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél.

A német anyabank július első napjaiban tudatta: a német WestLB AG tartományi bank aláírta a megállapodást a WestLB Hungaria Zrt. eladásáról. Az anyabank akkori közleménye szerint az ügylet a német tartományi bank azon stratégiájába illeszkedik, hogy eladja nem stratégiai vagyontárgyait. Hozzátették: a vevő kilétét a felügyeleti hatóságok jóváhagyása után hozzák nyilvánosságra.

A WestLB Hungaria Zrt. mérlegfőösszege közel 200 millió euró volt tavaly év végén. A WestLB 1992-ben szerezte meg az akkor nehéz helyzetben volt Általános Vállalkozási Bank többségét, a pénzintézet neve 1993 januárban WestLB Hungariára változott.

Korábban az [origo] a Wallis csoport illetékeseit próbálta utolérni, hogy a hírt kommentálják, ám lapunk nem kapott választ a kérdésre. A Euromoney című lapnak ugyanakkor a Wallis annyit közölt korábban: nem áll készen egy bank felvásárlására.