Vakon is szenvedélyes

Vágólapra másolva!
Pedro Almodóvar minden rendező legnagyobb rémálmát dolgozza fel a Megtört ölelésekben, miszerint más fejezi be a művész megálmodott vízióját. A filmvilág jelenleg alkotó európai mesterei közül pedig talán neki kell a legkevésbé félnie ettől; saját gyökereire is visszakacsintó újdonsága ha nem is tartozik a legjobb filmjei közé, de tovább szilárdítja az Almodóvar-védjegyet.
Vágólapra másolva!

Pedro Almodóvar lassan három évtizedet felölelő rendezői karrierje során eljutott az undergroundtól a nemzeti kincs státuszig, valamint a polgárpukkasztástól a melodrámáig, de sohasem veszítette el alkotói függetlenségét, sőt, ennek következtében nem is rendezett soha igazán rossz filmet. A Megtört ölelések erőteljes kinyilatkoztatása annak, hogy a két dolog összefügg: a film a rendezőé, még akkor is, ha vakon kell összevágnia művét.

A cselekmény középpontjában álló rendezővel, Mateo Blancóval (Lluís Homar a Rossz nevelés-ből) pontosan ez történik; egy balesetben elveszíti a látását és élete szerelmét/múzsáját, Lenát (Penélope Cruz). A körülményekre fokozatosan derül fény 14 évvel később, de a flashbackek és az Almodóvartól megszokott "film a filmben" jelenetek nem olyan zavarosak, mint a Rossz nevelés-ben, sőt egy ideig egyenrangúan izgalmas a múltban és a jelenben játszódó szál is. A kiegyenlítettség azonban ott bosszulja meg magát, hogy mire a jelenben egyes karakterek nagy beismeréseket tesznek, a néző már rég kitalálhatta mondandójukat a visszaemlékezésekből. Kifejezetten rosszul jár például Blanca Portillo (ő volt a rákos szomszédasszony a Volver-ben), aki a rendező jobb kezét és bizalmasát alakítja, mivel túldramatizált nagyjeleneteivel mindig fontosabb szereplőnek érezheti magát, mint amilyen valójában.

Forrás: Budapest Film

Almodóvart gyakran a nők rendezőjének tartják, amivel annyiban nem értek egyet, hogy számos filmjében (Beszélj hozzá, Eleven hús, Rossz nevelés, A vágy törvénye, Matador) pont a férfi karakterek a hangsúlyosabbak, de az igaz, hogy sikeresebbek és emlékezetesebbek voltak a nőközpontú darabjai (Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Tűsarok, Mindent anyámról, Volver). A Megtört ölelések-ből legalább egy férfi szereplőt nyugodtan ki lehetett volna írni, de meglepő módon nincsenek erős női figurák sem.

Hiába lépett elő a Volver-ben Pedro első számú múzsájává Penélope Cruz, együttműködésük egyelőre még nem érhet a Carmen Maura-korszak nyomába. Úgy tűnik, hogy Almodóvar teljesen Penélope bűvkörébe került (amit nem csodálok) és nem tud betelni azzal, hogy kedvenc színésznőjét a legkülönbözőbb klasszikus mozi-istennők örököseinek öltöztesse be. Penélope így az egyik jelenetben Shirley MacLaine, a másikban Sophia Loren, a harmadikban pedig éppenséggel Carmen Maura. A sok utalás és hommage azonban nem tesz ki egy igazán ütős karaktert, Cruz csak itt-ott tudja megvillantani színészi arzenálját - de akkor legalább a drámai és a vígjátéki műfajban is. Különösen emlékezetes egy sokatmondó arckifejezése a vén kitartójával előadott szeretkezés után, amin konkrétan röhögőgörcsöt kaptam és azt éreztem, hogy csak ezért a pillanatért újra odaadnám neki a Vicky Cristina Barceloná-val kiérdemelt Oscar-díjat.

Forrás: [origo]

Ami a tiszteletadásokat illeti, Almodóvar mindig telezsúfolja a filmjeit kedvenc klasszikusaira való utalásokkal, és a Megtört ölelések-ben is érdemes mindig figyelni, hogy milyen poszter van a falon, mi megy a tévében, vagy mit idéz meg egy-egy kép. Bámulatos a részletekre való odafigyelés, de néha nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy a képhez íródott a jelenet (ilyen pl. a René Magritte egyik híres festményére utaló szexjelenet, vagy a film címét is adó Roberto Rossellini-film, a Viaggo in Italia egyik jelenetének bejátszása) és nem fordítva. A legszórakoztatóbb referencia persze nem más, mint a 20 évvel ezelőtti Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (az Almodóvar-életmű egyik komikus csúcspontja, aki nem látta, feltétlenül nézze meg még a Megtört ölelések előtt!) megidézése a Chicas y maletas (Csajok és csomagok) című "film a filmben" segítségével. Almodóvar rajongóknak szinte ajándék ez a szegmens, hiszen nem csak a fergeteges karakterek köszönnek vissza némileg megbolondítva, de felejthetetlen motívumok, helyszínek, mellékszereplők (Chus Lampreave, Rossy De Palma) és poénok, valamint egy stílus, amit azt hittünk, hogy Almodóvar már végleg maga mögött hagyott.

Forrás: Budapest Film

Kicsit későn jön viszont a Chicas y maletas, mert ez Almodóvar eddigi leghosszabb filmje, és mire minden szálat elvarr, menthetetlenül el is laposodik. Merész húzás ezért ekkor visszautalni az Asszonyok... bárdolatlanul locsogós és könnyeden kattant korszakára, mert sokan fogják úgy érezni (különösen a korai Almodóvar-filmek kedvelői), hogy szívesebben nézték volna inkább egészben ezt a "film a filmben"-t a kokainról hablatyoló szociális munkással és a legjobb Audrey Hepburn-imitációját nyújtó Penélope Cruzzal. Kétlem, hogy Almodóvar fog még valaha egy egész filmet szentelni ennek a stílusnak, de az önismétlés helyett önreferenciákkal teli, egyenletes pályaívét így is bármely idősödő rendező megirigyelhetné. A Megtört ölelések többé-kevésbé jól sikerült, öntudatos üzenet arra vonatkozóan, hogy az Almodóvar-védjegy csak az övé, és még sokáig tartani fogja a maga által felállított magas mércét.

----

Ez a cikk a cannes-i filmfesztivál idején megjelent Penélope Cruz az istennők örököse című írás erősen átdolgozott verziója.